Sport

2010.08.27. 11:40

Haladás-Paks: hiányzók hada Csertői csapatánál

Az NB I-es labadrúgó-bajnokság soros fordulójában szombaton, 19 órás kezdéssel a Paks együttesét látja vendégül a győzelmi kényszerben lévő Haladás.

Tóth Gábor

A tabellára pillantva megállapíthatjuk, hogy kiesési rangadót vívnak szombat este a Rohonci úton  persze még nagyon a bajnokság elején járunk. Mindenesetre tény, hogy a Haladás három forduló után mindössze egy pontot gyűjtött, míg a négy játéknapot maga mögött tudó Pakas (FTC 2-1, DVSC 2-2, Szolnok 3-1, ZTE 2-2) kettőt. A vasii gárda a tabella utolsó helyéről, a vendégcsapat pedig az utolsó előtti pozícióból várja a mérkőzést. Mindkét együttesnek létfontosságú a három pont, így nagy csatára van kilátás a Rohonci úton.

- Veszélyes ellenfelet látunk vendégül - fogalmazott Csertői Aurél, a Haladás trénere. - A paksiak kerete elég jó, tele rutinos futballistákkal. Mégis hullámzó teljesítménnyel rukkolnak elő. Gondoljunk csak bele: döntetlent játszanak a bajnok Debrecennel, majd simán kikapnak az újonc Szolnok vendégeként. Bízom benne, hogy ellenfelünk ezúttal a rosszabbik arcát mutatja. Bár nekünk most elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk. Hajtani, harcolni kell, gólt, gólokat lőni, és valahogyan begyűjteni a három pontot  számunkra most csak a győzelem az elfogadható eredmény. Nehezíti a helyzetünket, hogy a két csapat számtalanszor meccselt már  legutóbb a felkészülési időszakban a Király-kupán , így jól ismeri egymást. Simon Atila és Sipos még sérült, Molnár, Nagy és Lattenstein eltiltott. Remélem, hogy a pályán mindenki meg fog szakadni a sikerért, és bízom a közönség támogatásában. A kezdőcsapat: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth P. - Rajos, Korolovszky, Simon Á. - Ugrai, Kenesei, Oross.

A Haladást éritnő hír még, hogy a héten érkezett két szerb futballista, Srdjan Radonjic és Stevan Stosic nem felelt meg a próbajátékon, nem kaptak szerződést  hogy pontosan mért nem, azt nem részletezték a zöld-fehér klubvezetők.

A paksiaknál alapember nem hiányzik sérülés, eltiltás miatt, sőt a keretük a héten a ZTE-től igazolt támadó-középpályással, Magasföldi Józseffel bővült. A Paks várható kezdőcsapata: Csernyánszki - Fiola, László, Sifter, Csehi - Bartha, Sipeki, Heffler, Magasföldi - Kiss T., Montvai.

 

  A mérkőzésről honlapunkon online-tudósítást olvashatnak!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!