Sport

2010.08.09. 10:08

Kosárbravúr a bosnyákok ellen: Magyarország-Bosznia-Hercegovina 74:70

Hazai győzelemmel folytatta szereplését az Európa-bajnoki selejtezőben a férfi kosárlabda-válogatott, miután harmadik mérkőzésén vasárnap 74-70-re megverte a bosnyákokat Szolnokon, ezzel első sikerét aratta a sorozatban.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Eredmény, 3. forduló, B csoport:

Magyarország - Bosznia-Hercegovina 74-70 (19-11, 23-15, 19-23, 13-21)
Legjobb dobók:
Hanga 18, Horváth 17, Molnár 13, illetve Gordic 15, Dedovic 14, Bavcic 14, Varda 11
 
Mészáros Lajos alaposan megfiatalított-átalakított együttese - amely eddigi két mérkőzésén alulmaradt a britekkel és a macedónokkal szemben - kiválóan kezdett az eddigi egyetlen meccsüket megnyerő bosnyákok ellen, és Hanga vezetésével már a nyitónegyedben faképnél hagyta ellenfelét. A második szakaszban szenzációsan és időnként látványos megoldásokkal játszottak a közönségtől is hajtott házigazdák - akik 42 százalékkal céloztak a mezőnyből, szemben az ellenfél 28-ával -, a nagyszünetben már 42-26 volt az állás.

Fordulás után eleinte maradt a megnyugtató előny, csakhogy a balkániak a 26. percben 10 pontra felzárkóztak (49-39), így a legjobbkor jött Vojvoda triplája. A Bavcic vezérelte rivális ezt követően nyolc pontra is visszatornázta magát, de az utolsó "kanyarba" 61-49-cel fordultak be a csapatok. Az izgalmas zárószakaszban egy parázs jelenetet követően a bírók Lórántot és Vardát is leküldték a parkettről, és két perccel a vége előtt három pontra olvadt a különbség (70-67). A hajrában több büntetőt is kihagytak a hazaiak, de végül megérdemelten harcolták ki a sikert.
Mészáros Lajos szakmai igazgató:

"Erős pszichikai hadviselést folytattak ellenünk a bosnyákok, de volt tartás a csapatban, és szívvel, akarattal no meg a fantasztikus közönséggel megszereztük az első győzelmet. Szerdán Ukrajnában szerepelünk, tavaly itthon nyertünk ellenük, kinn kikaptunk, remélhetőleg mentálisan erősek leszünk."
 
A csoport másik mérkőzésén:
Nagy-Britannia - Macedónia 104-96
 
Az állás: 1. Macedónia 5 pont/3 mérkőzés, 2. Nagy-Britannia 4/2, 3. Magyarország 4/3, 4. Bosznia-Hercegovina 3/2, 5. Ukrajna 2/2
 
A magyarok további programja:
augusztus 11.: Ukrajna-Magyarország, Lviv 18 ó
augusztus 17.: Nagy-Britannia - Magyarország, Birmingham 20:30 ó
augusztus 20.: Magyarország-Macedónia, Szolnok 19 ó
augusztus 23.: Bosznia-Hercegovina - Magyarország
augusztus 26.: Magyarország-Ukrajna, Szombathely 19

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!