Sport

2010.09.17. 09:38

Haladás-Budapest Honvéd: az utolsó szalmaszál?

A Haladás NB I-es labdarúgócsapata soros bajnokiján szombaton, 18 órás kezdéssel a remek formában lévő Honvédot látja vendégül. A rajtnál beragadt zöld-fehéreknek nagyon kellene a három pont.

Tóth Gábor

Erős ellenfél érkezik a Rohonci útra. Bár a Honvéd két vereséggel (Vasas 3-2, MTK 1-2) kezdte a szezont, azóta azonban zsinórban négy győzelmet (FTC 1-3, Debrecen 1-0, Szolnok 0-2, ZTE 1-0) aratott - igen komoly skalpokat is begyűjtve. A légiósokkal teletűzdelt, olasz edzővel (Massimo Morales) dolgozó Honvéd jelen pillanatban masszív csapat benyomását kelti, és úgy tűnik, hogy meghatározó együttese lesz a bajnokságnak.

Mindenestre a Haladásnak fel kell borítani a papírformát, hiszen mindössze két ponttal, sereghajtó pozícióból várja a mérkőzést. Vagyis csak a három pont megszerzésével juthat némi levegőhöz. A pillanatnyi forma, önbizalom terén biztos, hogy nem lehet felvenni a versenyt a Honvéddel, ám az talán a szombathelyiek malmára hajtja a vizet, hogy az előző, Kecskemét elleni bajnokijuk elmaradt, így rápihenhettek, többet készülhettek a fővárosi csapat elleni derbire.

- Nagyon nehéz meccsre számítok - kezdte az esélylatolgatást Csertői Aurél, a Haladás trénere. - A Honvéd kellemetlen stílusban futballozik. Keményen védekezik, és agresszív labdaszerzés után gyors kontrákkal operál. A fő hangsúlyt a védekezésre helyezi, ennek köszönhetően alig kap gólt mostanában. Ráadásul úgy tűnik, hogy felázott, csúszós pálya vár majd a csapatokra, ezért jó sok becsúszásra, ütközésre, test-test elleni harcra lehet számítani - ami komoly fizikai állóképességet igényel. Az elmúlt napokban sokat dolgoztunk, igyekeztünk fejlődni. Remélem, hogy végre begyűjtjük az első győzelmünket, nagyon fontos számunkra ez a meccs. Sajnos hiányzóink vannak bőven, hiszen Molnár még eltiltott, Kovács István és Lattenstein sérült, Ugrai és Lengyel pedig beteg. Sipost viszont lassan felépül a térdsérüléséből, a padra már leültethetem. A két légiósunk, Obrics és Fodrek egyre jobban beépül a csapatba, de még meccshiánnyal küzdenek, ám vélhetően mindketten lehetőséget kapnak majd a meccsen.

 A várható összeállítás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. - Rajos, Simon Á., Irhás - Nagy G., Kenesei, Oross.

A mérkőzésről honlapunkon online-közvetítést olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!