Sport

2010.09.24. 02:29

Világbajnok vasi veterán fekvenyomó

Fekvenyomásban lett masters világbajnok és világcsúcstartó a 155 kilóig jutó nemesrempehollósi Kelemen Ferenc.

Tóth Gábor

A héten Nagyszombaton (Trnava) rendez világbajnokságot a WPC szlovákiai szervezete, a WUAP. A több mint 70 főt számláló veterán mezőny már túlvan a versenyen. Kelemen Ferenc az 55-59 évesek mezőnyében, a -90 kilós súlycsoportban tette próbára a tudását, fekvenyomásban nevezett. A HVSE versenyzője az első fogásnál biztonságra törekedett, 130 kilót nyomott ki, majd a 150 kilóval sem volt különösebb probléma. A harmadik, 155 kilós nyomást azonban a három bíró közül az egyik érvénytelennek látta, Ám Kelemen Ferenc a 150 kilós teljesítményével is aranyérmet szerzett. Időközben kiderült, hogy a 155 kg világcsúcskísérletnek számít, ezért a szabályok megengedtek még egy, negyedik fogást - amúgy minden versenyző csak háromszor próbálkozhat. Ekkor pedig már összejött a 155 kiló, így Kelemen Ferenc a világbajnoki címe mellé az új világrekordot is magáénak tudhatja.

- Érmet reméltem, de magam is meglepődtem azon, hogy milyen jól sikerült a vb - fogalmazott Kelemen Ferenc. - Ám még szeretnék fejlődni, hiszen otthon, a saját edzőtermemben egyszer már eljutottam 164 kilóig is. Az aranyérem és a világrekord nemcsak az én sikerem, a családom, a barátaim és a munkahelyem támogatása nélkül nem jutottam volna el idáig. Hetente legalább négy edzéssel készültem a vb-re, most egy kicsit pihenni fogok, az idén ugyanis már nem lesz versenyem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!