Sport

2010.10.29. 13:48

ELŐZETES - Megyei III. osztály: csatár áll a rábatöttösi kapuba,átok ül a sorkifaludiakon

A megyei III. osztály Déli-csoportjában az éllovas Rábatöttös a hetedik Sorkifalud-Gyanógeregyével csap össze, míg Nyugaton a szintén első helyezett Gencsapáti az ötödik Vassuránnyal meccsel. A Körmendi-régióban az első és második csap össze: Szakonyfalu-Ivánc találkozót rendeznek. Sárvárott a második Ikervár és a harmadik Izsákfa összecsapása ígérkezik csemegének.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

MEGYEI III. OSZTÁLY, DÉLI-CSOPORT

RÁBATÖTTÖS-SORKIFALUD-GYANÓGEREGYE (VASÁRNAP, 14.00)

- A két szomszédvár mindig is kiélezett meccseket vívot egymással, így ezúttal is nagy csatára számítok - fogalmazott Dávid Szabolcs, a Rábatöttös szakosztályvezetője. - A Sorkifalud a legutóbbi győzelmével minden bizonnyal önbizalmat is nyert, de amúgyis többre tartjuk őket, mint ahol állnak. Persze mi sem panaszkodhatunk: mióta négy fordulóval ezelőtt az egykori Haladás-futballista, Kovács Sándor, "Tüdő" átvette a szakmai munkát, még nem kaptunk ki. Természetesen ezúttal is nyerni akarunk. Mindkét kapusunk - Bakucz Tibor és Zséder Gábor sérült - így ismét csatárunk, a kapus múlttal is rendelkező Vöcsei Gábor áll a vonal elé.

- A csoport legerősebb csapatánál lépünk pályára, szerintem a bajnoki cím toronymagas esélyese a Rábatöttös - mondta Nárai László, a Sorkifalud-Gyanógeregye elnöke. - Bár legutóbb nyertünk a Sorokpolány ellen, Rábatöttösön csak a tisztes helytállás lehet a célunk - pontszerzésben őszintén szólva nem nagyon reménykedek. Bár kiváló csatáraink vannak, mégis hadilábon állunk a góllövéssel - mintha átok ülne a támadókon és egyúttal a komplett csapaton. A helyzeteketet kidolgozzuk - aztán szépen ki is hagyjuk őket. Vígh Péter sérült, Szűcs Milán pedig munkahelyi elfoglaltsága miatt nem biztos, hogy játszhat.

A 12. forduló műsora. Október 31., vasárnap, 11.30:  Nárai-Zanat, Sorokpolány-Oszkó, Rábatöttös-Sorkifalud, Gersekarát-Szombathelyi Focisuli. 14.00: Telekes-Rábahidvég, Nemeskolta-Csempeszkopács.

 

MEGYEI III. OSZTÁLY, NYUGATI-CSOPORT

GENCSAPÁTI-VASSURÁNY (VASÁRNAP, 11.30)

- Vezetjük a bajnokságot, ráadásul hétvégén hazai pályán játszunk, így listavezetőként természetesen a győzelem a célunk - felelte érdeklődésünkre a Gencsapáti szakvezetője, Vidos Attila. - A keretben mindenki egészséges, eltiltott játékosunk sincsen már, de nem biztos, hogy a legerősebb összeállításban tudunk pályára lépni. Ugyanis munkahelyi elfoglaltságok miatt három játékosomra valószínűleg nem számíthatok. A Vassurányból különösen nem készülünk, jól ismerjük őket, remélhetőleg nem lesz gond a három pont megszerzésével.

- A tabelllán elfoglalt helyezésük, a lőtt és kapott gólok alapján nyugodtan mondhatjuk: fut a Gencsapáti szekere -  vélekedett a Vassurány edzője, Kullai László. - A nyáron jól erősített riválisunk, egyértelmű, hogy nem mi vagyunk a meccs esélyesei, de ez nem azt jelenti, hogy feltartott kezekkel lépünk pályára. Gyengén kezdtük a bajnokságot, de az utóbbi fordulókban már összeállt a csapat, ráadásul Horváth Péter elkezdte termelni a gólokat,16 találatnál jár csatárunk. Sok gólt lövünk, de sokat is kapunk - ami akkor nem baj, ha mindig eggyel többet lövünk mint ahányat kapunk. Az utóbbi hetek jó eredményeinek akkor lesz igazán értéke, ha Gencsapátiban sem kapunk ki. Héra Zoltán és Nagy Lóránt már régóta sérült, a többiekre viszont számíthatok. Összeállítás: Varga G. - Németh Z., Nagy A., Nagy P., Major - Németh G., Török, Katona, Siklósi - Horváth P., Varga T.

A 12. forduló műsora. Október 31., vasárnap, 11.30:  Gencsapáti-Vassurány, Cák-Vát, Perenye-Horvátzsidány. 14.00: Acsád-Meszlen-Bozsok, Kőszeghegyalja-Arborétum, Csepreg-Vasszilvágy, Nemesbőd-Bucsu

 

MEGYEI III. OSZTÁLY, KÖRMENDI-CSOPORT

SZAKONYFALU-IVÁNC (VASÁRNAP, 14.00)

- Hat pont az előnyünk az ivánciak előtt, minimális elvárás, hogy ez a fór a meccs lefújása után is megmaradjon - jelezte a szakonyfalui alakulat elnöke, Németh Zsolt. - Persze az lenne az igazi, ha kilenc pontra nőne az előnyünk - ez már tetemes különbséget jelentene. Legutóbb 1:0-ra nyertünk Iváncon, bízom abban, hogy hazai pályán is mienk lesz a három pont - szeretnénk a veretlenségi szériánkat a lehető legtovább nyújtani. Véleményem szerint a csoport két legerősebb csapata csap össze, így biztosan jó kis meccset játszunk. Stájer Dávid eltiltás miatt még nem játszhat, Vajda Ádám pedig sérült. Az csak vasárnap derül ki, hogy a különböző munkahelyi elfoglaltságok miatt ki ér rá, egyik játékosunk például kaminos, nem tudjuk, hogy ő időben hazaér-e.

- Jelenleg ugyan hat pont a különbség a két csapat között, de remélem ez vasárnap délutánra háromra redukálódik - fogalmazott Németh László, az Ivánc elnöke. - Tudjuk, hogy a szakonyfaluiak mindössze három gólt kaptak - ráadásul mindössze egy gólt kaptak -  ugyanakkor ne felejtsük el, mi tizenegy meccsen ötvenkilencet rúgtuk. Összeállt a csapat, az utóbbi fordulókban különösen jól termeljük a gólokat - ivánci játékos vezeti a góllövőlistát -  így nyerni megyünk Szakonyfaluba. Sem sérültünk, sem eltiltottunk nincs, sőt, vélhetően munkahelyi elfoglaltság miatt sem hiányzik senki. De egyébként is: egy ilyen rangadóra még a holtak is feltámadnak.

A 12. forduló műsora. Október 30., szombat, 14.00:  Szalafő-Katafa. 31., vasárnap, 11.45:  Nagykölked-Egyházashollós. 12.00: Szakonyfalu-Ivánc. 14.00:  Kondorfa-Szőce. 14.15:  Máriaújfalu-Pankasz, Magyarlak-Gasztony.


MEGYEI III. OSZTÁLY, SÁRVÁRI-CSOPORT

IKERVÁR-IZSÁKFA (VASÁRNAP, 14.00)

- A hosszúperesztegi bajnokin láttam az izsákfai csapatot, és az a találkozó is megerősített abban, hogy erős ellenfél ellen mérkőzünk - mondta az ikervári együttes mestere, Komáromi Szabolcs. - Két gólveszélyes támadójuk van, akikre bizony nagyon oda kell figyelnünk. Igaz, nekünk meg remek védőink vannak, így hiszem, hogy nem lesz probléma hátul. A Hosszúpereszteg után tehát újabb kemény ellenfél vár ránk, de nincs okunk a félelemre, nyerni akarunk. Kaczor Gábor munkahelyi elfoglaltsága miatt nem játszhat, a többiekre számíthatok.

- Vasárnap megnéztem az ikerváriakat Nemeskocson, és bizony akad két-három olyan játékosuk, aki felfelé kilóg ebből az osztályból - vélekedett Sebestyén Gábor, az Izsákfa trénere. - Persze a többiek is jó focisták, de ettől függetlenük győzni megyünk Ikervárra. Roppant fontos meccs előtt állunk, mert ha kikapunk, valószínűleg leszámolhatunk a bajnoki álmainkkal. Tizenhét-tizennyolcas a játékoskeretünk, sérültünk, eltiltottunk ugyan nincs, de azt előre nem tudom megmondani, hogy munkahelyi elfogllatság miatt kikre nem számíthatok.

A 12. forduló programja. Október 30., szombat, 14.00: Boba-Szergény. Október 31., vasárnap, 12.00: Egyházashetye-Nemeskocs. 14.00: Ikervár-Izsákfa. 15.00: Káld-Hosszúpereszteg

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!