Sport

2010.10.13. 10:32

Kapus lőtte a büntetőt, eltiltott edzője nélkül hengerelt a Rábapaty

Ötgólos, 6:1-es győzelmet aratott a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában a Kemenesmagasi ellen a Rábapaty együttese. Ráadásul eltiltása miatt csak a kerítésen kívülről irányíthatta csapatát Haraszti Zsolt, a rábapatyiak mestere.

Pum András

A vártnál magabiztosabban verte a Rábapaty a Kemenesmagasit a megyei I. osztály kilencedik fordulójában. A 6:1-es siker azonban kissé csalóka, hiszen a második félidőben mindkét csapat felválllalta a nyíltsisakos játékot - de amíg a patyiak belőtték helyzeteiket, a kemenesmagasiak kihagyták a ziccereket. Érdekesség, hogy a hazaiak futballistája, Vajda László három gólt is lőtt a találkozón.

- Az első félidőben uraltuk a játékot, teljesen megérdemelten szereztünk kétgólos előnyt - mondta Haraszti Zsolt, a Rábapaty mestere. - A vendégek zártan védekeztek, több védekező középpályást is a kezdőbe állított kollégám, láthatóan az volt a céljuk, hogy minél kevesebb gólt kapjanak. Ennek ellenére a két szép akciógól mellett több helyzetet is sikerült kidolgoznunk. Szünet után minden-mindegy alapon támadni kezdtek a kemenesmagasiak, benyomtak bennünk a kapunk elé. Szerencsére gólt mi lőttünk, a becserélt Baumgartner Dániel első labdaérintéséből, 16 méterrő óriásit ágyúzott a jobb felső sarokba. Ezután magyar pályákon riktán látható rohanásba kezdtek a csapatok, egyik csapat sem töltött, csak lőtt. Öt percenként alakultak ki a helyzetek, szépítettek a vendégek, de aztán ismét mi jöttünk - a vége 6:1 lett ide. Szerintem a nézők is remekül szórakoztak, mivel mindkét csapat a támadásra fektette a hangsúlyt, a védekezéssel keveset törődtek. Nálunk a hátvédek és a középpályások is beléptek a támadásba, nem ültünk rá az előnyünkre, de a vendégeket is dicséret illeti, nem törődtek bele a vereségbe -ekkor már három csatárral rohamoztak. 4:1 után például két hatalmas helyzetük is volt a vendégeknek, ám 4:3 helyett 6:1 lett, de végződhetett volna 8:4-re is a meccs. Az utolsó percben tizenegyest rúghattunk, és abban a hangulatban talán érthető, hogy nem mezőnyjátékos, hanem kapusunk, Derdák Balázs lőtte a büntetőt. Nos, Balázs a felső sarokba vágta a labdát - úgyhogy ez a momentum méltó zárása volt az összecsapásnak. Legutóbb nyertünk Vépen, most a Kemenesmagasit vertük meg - jövünk tehát felfelé.

 

- Eltiltásom miatt sem a vépi, sem a Kemenesmagasi elleni meccsen nem ülhettem a kispadra, de miután a megyei pályákon nincsenek stadionok,  így nem jelentett különösebb gondot a csapat irányítása, megoldottam a dolgot - folytatta Haraszti Zsolt. -  Ráadásul a meccs előtt, és a szünetben is bementem az öltözőbe. Szóval összeségében nem jöttem ki rosszul az eltiltásból, a két meccsen hat pontot szereztünk. Ráadásul kedden a Fegyelmi Bizottság előtt jártam meghallgatáson, az ominózus jáki kupameccset vezető Kovács Zsolttal egyetemben. Nos, a bíró vallomása alapján a bizottság az év végéig szóló eltiltásomat hat hónapra, március 31-ig felfüggesztették, így hétvégén Egyházasrádócon ismét leülhetek a kispadra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!