Sport

2010.10.15. 09:18

Megyei II.: sikeres kezdet után egyre komolyodó nádasdi remények

Feljutó pozícióban áll a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Körmendi-csoportjában a Nádasd együttese. A listavezető eddigi hét meccséből hatot megnyert, egy pont előnnyel vezet a második Rábagyarmat előtt. A nádasdiak ráadésul egy meccsel kevesebbet játszottak vetélytársuknál.

Bonyhádi Zoltán

Hét lejátszott mérkőzés után 25 rúgott és mindössze három kapott góllal, egy vereséggel a megyei II. osztály körmendi tabellájának élén tanyázik a Nádasd csapata. Nagy Krisztián alakulata a megyei I. osztályba készül.

- A bajnokság ezen szakaszában kicsit korai sikerességről beszélni, bár valóban jó rajtot kaptunk el - mondta Nagy Krisztián a Nádasd edzője. - Ha van is titok, az a fiúkban van. A csapat tagjai egyrészt megyei első osztályt megjárt játékosok, akik annak idején ott küzdöttek, illetve a helyi utánpótlásból egy nagyon jó helyi baráti kör van kialakulóban, akik ráadásul tehetségesek is. Ők és a rutinosabb játékosok együtt alkotnak egy nagyon jó csapatot. Képviselnek egy olyan irányvonalat, ami elfogadható a szurkóink számára is. Büszke a vezetőség és büszkék a nézők is erre a csapatra.

- Mennyire nádasdi a nádasdi csapat?

- Azt lehet mondani, hogy 90%-ban helyiekből áll a csapat. A kapusposztot, illetve egy-két mezőnyjátékost leszámítva mindenki nádasdi, de a nem helyiek is itt fociznak már évek óta. Igyekeztünk, hogy hazahozni azokat a nádasdi játékosokat is, akik más csapatokban játszanak, ez azt hiszem, sikerült is. Ráadásul ami erre az osztályra nem feltétlenül jellemző, hogy igénylik azt, hogy foglalkozzanak velük. A heti két edzést mindenképpen megkövetelik a játékosok, hozzá vannak szokva ehhez a mentalitáshoz. Nincs probléma az edzések látogatásával, én csak örülni tudok, hogy velük dolgozhatok. Azt lehet mondani, hogy az edzéslátogatottság is 90%-os a csapatnál, ami nagyon jó. Megyei II. osztályról beszélünk, ezt ne felejtsük el!

 

 -Tavalyi harmadik hely után egyértelműen felfelé vezet az út?

- Egyértelmű célkitűzés volt, hogy a csapat két-három éven belül kerüljön vissza az első osztályba, a tavalyi év az összerázódás, a csapatépítés jegyében telt, de most már egyértelmű célunk a feljutás, amiért meg is teszünk mindent.


- Otthon nem kaptak gól, idegenben is összesen hármat, ami jó védelemre vall...

- Igen, egy idegenbeli mérkőzésen kaptunk ki egyedül, elég kemény volt a rajtunk, erős csapatokkal játszottunk, de nekünk ez a szerencsésebb, mert egy jó felkészülés után az a jó, ha erősebb csapatokkal játszunk, akkor mi könnyebben elkapjuk a fonalat. Belefutottunk egy 1:0-ás vereségbe, ami számunkra semmiképp sem volt túl jó mérkőzés, megérdemelt volt a rábagyarmati siker. Ez egy ilyen dolog, próbáljuk tenni a dolgunk, a fiúk is ezt teszik, aztán vagy összejön, vagy nem. Mindesetre a lelkesedésükre és az akarásukra nem lehet panasz, ebben a szurkolók is abszolút partnerek. Bíztatnak minket, úgyhogy tényleg csak az elismerést kapjuk. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos egy csapatnál, hogy a védelem stabil legyen, ez nálunk megvan, ráadásul úgy néz ki, megtaláltuk a góllövőinket is. Természetesen voltak eddig is, csak nem biztos, hogy a legjobb formában játszottak. Összeszedték magukat lelkileg és fizikailag is és valóban jönnek a gólok. Meg hát szerencsénk is van, ez hozzá tartozik.

- A két elmaradt meccs mennyire befolyásolta a csapatot?

- Nagyon bele tud nyúlni egy csapat játékába, úgy gondolom. Az első elmaradt meccs előtt nagyon jó formát kezdtünk elkapni, aztán visszavetett minket egy kicsit ez a két zsinórban elmaradt meccs. Egy kicsit most döcögősebb is a játékunk, de megint kezdünk formába lendülni. Nem szerencsések ezek a kihagyások, pláne úgy nem, hogy december 5-én még mérkőzést kell játszanunk, hogy az elmaradt meccseket pótolni tudjuk. Az az előnyünk, hogy edzésben és ha az idő is úgy akarja, akkor biztosan le tudjuk játszani. Nem biztos, hogy ezzel más csapat is büszkélkedhet, hogy addig ki tud tartani.

Ha "csak egy ezüst" jönne össze, mindenképpen csalódás lenne?

- Ez abszolút benne van a pakliban, pontosan ezért is mondom, hogy a bajnokság elején elég merész dolog ilyen nyilatkozatot adni. Azért vagyunk, azért küzdünk, hogy összejöjjön az aranyérem, mindenkinek eltökélt szándéka, de ezt megjósolni előre nem tudjuk. Abban gondolkodunk, hogy elsők legyünk és aranyérmet szerezzünk és jövőre elinduljunk az első osztályban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!