Sport

2010.11.18. 10:10

Pontlevonás az Alsóberkitől és a Nagyrákostól

A Körmendi Városi Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága keddi ülésén több kiállított játékos ügye mellett az Alsóberkit és a Nagyrákost pontlevonással sújtotta. Megállapították az elmaradt mérkőzések új időpontjait is.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A Fegyelmi Bizottság a legutóbbi fordulóban kiállított őriszentpéteri Varga Attila és az apátistvánfalvi Németh Tamás két-két meccsen nem szerepelhet, a rábagyarmati Sipos Gábor három találkozót hagy ki, a szarvaskendi Vilics András egy összecsapáson, míg a vasaljai Páll Ádám két találkozón pihen.

Az elmaradt Szakonyfalu-Pankasz mérkőzés három pontját 3:0-s gólkülönbséggel a hazaiak kapták, míg a szintén elmaradt Halogy-Csákánydoroszló U21-es bajnoki három pontját 3:0-s gólaránnyal a csákányiak javára igazolták.

A Fegyelmi Bizottság írásbeli figyelmeztetésben részesítette a Szőcét, mert a Szalafő elleni meccsen végig tíz emberrel szerepelt. Az Alsóberki már nem úszta meg ennyivel, a felnőttcsapattól egy pontot levontak. Az ok: az alsóberki U21-es alakulat - immáron harmadik alkalommal - tíz fővel szerepelt a Nagyrákos elleni összecsapáson.
A nagyrákosiak sem úszták meg: a felnőtt együttes szintén egy ponttal lett szegényebb, mert az U21-es gárda az Alsóberki elleni ominózus meccsen szintén harmadik alkalommal, szintén csak tíz emberrel állt ki.


A hatodik fordulóból elmaradt mérkőzések új időpontjai:

Viszák-Csörötnek (megyei II.) november 27., 13.00

Halogy-Őrimagyarósd (megyei II.) november 27., 13.00

Apátistvánfalva-Nagyrákos (megyei II., U21) november 28., 13.00

Őriszentpéter-Nádasd (megyei II.) november 28., 13.00

Nagykölked-Szalafő (megyei III.) 2011. március 06. 14.00



A hetedik fordulóból elmaradt mérkőzések új időpontjai:

Pankasz-Szőce (megyei III.) november 21. 13.00

Magyarlak-Kondorfa (megyei III.) november 21., 13.00

Katafa-Szalafő (megyei III.) november 21., 13.00

Nagyrákos-Viszák (megyei II.) december 4., 13.00

Csörötnek-Csákánydoroszló (megyei II.) december 5., 13.00 (csak felnőtt)

Nádasd-Apátistvánfalva (megyei II.) december 5., 13.00

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!