Sport

2010.12.14. 06:09

Ökölvívó OB: Rácz nem elégedett az ezüstéremmel

A Haladás BC ökölvívója, Rácz Sándor ezüstérmes lett az amatőr felnőtt országos bajnokságon, de nem teljesen elégedett.

Vastag Nándor

- Mindig a legjobbat szeretném elérni, ezért egy kis csalódás van bennem - fogalmazott Rácz Sándor, aki két éve tagja a szombathelyi egyesületnek. - Persze országos másodiknak lenni nem rossz dolog, de az edzőmmel az aranyérmet akartuk, ami sajnos nem jött össze. A felkészülésem jól sikerült, és jó formában mentem az ob-ra. Az első meccsen egyből könnyedén nyertem, de nem voltam elégedett.

Az ütőtávot nem annyira éreztem, valamint még nagyobb aránnyal is győzhettem volna, vagy akár idő előtt is lezárhattam volna az összecsapást. A második mérkőzés zökkenőmentesen alakult, de a döntőben nem tudtam a legjobbat nyújtani. Nehéz meghatározni, mi volt a gond. Döntőt korábban is vívtam, így a tét nem nyomasztott. Technikailag sem akadt gond, talán a rivális akkor jobb formában volt.

Ezen a szinten már hajszálon múlnak a dolgok, így bízom benne, több munkával lesz ez még jobb is. Zámbó Józseffel remekül tudunk együtt dolgozni, fejlődtem a közös munkában. A következő nagy versenyre, a februári Bocskaira is kőkeményen készülünk, mert egyértelmű célom, hogy visszakerüljek a válogatottba.

- Az indulás kicsit nehéz volt, az 1. menetben még nem ment minden olajozottan, de tudtam, hogy Sanyi javulni fog - értékelt Zámbó József. - Aztán simán nyerte az első meccsét, majd a másik debreceni fiú sem jelentett gondot, ellenfele hibáit kihasználva győzött. A döntőben sem játszott alárendelt szerepet, a riválisa csak a 3. menetben került fölénybe. A jobb eredményhez még többet kell dolgozni, és nem is pihenünk sokat, január 3-án már kezdjük is a felkészülést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!