Sport

2011.01.25. 12:15

Megyei I. osztály: menekülne a kiesőzónától a Kemenesmagasi

Mindössze három pont választja el a 14. helyen álló Kemenesmagasit az utolsó helyezett Toronytól a megyei labdarúgó bajnokságban. A gárdát az első hét meccsen irányító játékos-edző, Bodor Tibor szerint a kiesésre nem szabad gondolni, a középmezőny a cél.

Toronyi Dávid

A kemenesmagasi csapat az őszi szezonban összegyűjtött pontjait két győztes, és négy döntetlenre végződő mérkőzésének köszönheti, míg a fennmaradó kilenc összecsapás alkalmával kapitulált. Tíz pontjuk a 14. helyre elegendő, és a kiesés veszélye fenyegeti a őket. A szezont még Bodor Tibor játékos-edzővel kezdte a csapat, majd a hetedik forduló után SzépTamás, a Haladás immáron volt kapusa ült a kispadra.

- Semmiképpen sem szeretnénk kiesni, sőt a bajnokság hátralevő részében mindent megteszünk azért, hogy előrelépjünk a tabellán - hangsúlyozta Bodor Tibor. - Sajnos még nyáron olyan minőségi játékosok távoztak a csapattól, akiket nem tudtunk pótolni, így lényegesen meggyengült a keretünk. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a jelenlegi pozíciónk nem tükrözi a valós tudásunkat, szeretnénk a középmezőnybe felkapaszkodni, és minél messzebb kerülni a kieső zónától. Két olyan meccsre emlékszem, ami különösen jól sikerült: Egyházasrádócon 4:0-ra, Rumban pedig 1:0-ra nyertünk. A rábapatyi 6:1-s zakót, valamint a Jánosháza elleni hazai 4:0-s vereséget viszont szívesen elfelejtenénk. Az igazsághoz tartozik, hogy  - nem felmentve a csapatot - az utóbbi meccsen a játékvezető ténykedésével sem lehettünk elégedettek. Ilyen ősz után egyénileg egyetlen futballistát sem tudok kiemelni, nem akadt átlagon felüli teljesítmény a csapatban.

-Szinte a játék összes elemében fejlődnünk kell, ha lényegi javulást szeretnénk elérni. Védekezésben agresszívabbá kell válnunk, támadásban be kell lőnünk a helyzeteinket, ezen kívül nagyon fontos, hogy fegyelmezettebben futballozzunk - folytatta az értékelést Bodor. - Tavaszra szeretnénk egy befejező csatárt igazolni, akivel hatékonyabbá válhatna a támadószekciónk, mert az ősszel megszerzett 13 találat nem túl acélos teljesítmény. Úgy tűnik, több játékos is érkezik a csapathoz, de konkrétumokat még nem tudok mondani. Heti három edzéssel, hétvégente pedig felkészülési meccsekkel készülünk a tavaszi folytatásra. Ha sérülés nem nehezíti a dolgunkat, és néhány játékossal meg tudjuk erősíteni a keretet, nem hiszem, hogy gondjaink lesznek a bentmaradással.

 

A Kemenesmagasi ősz gólszerzői:

Bodor Tibor: 4 gól

Kaisinger András: 3 gól

Boda Péter: 2 gól

Berta Roland, Somogyi András, Horváth Krisztián, Kovács Balázs: 1-1 gól

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!