Nincs megállás: Kívés István edzősködik, versenyeket szervez

(Sport)szervezőként, edzőként a 80-as évek végén, a Művelődési és Sportház munkatársaként hívta fel magára a figyelmet. A Szabadidőközpontban rali-, autó- és motokrossz versenyeket szervezett, alakította a pályát. Büszke a nyolc évet futó Kölyökbazár programjára, és nem utolsósorban a bmx-esek felkarolására. Az utcán talált bringás gyerekekkel szervezett edzéseket tartottak, versenyeztek, sőt pályázatok segítségével pályákat építettek. A legnagyobbat a Szabadidőközpontban, és három lakótelepit a Stromfeld, az oladi és a Joskar-Ola városrészen.

Ezzel párhuzamosan kezdődött meg atlétika edzői pályafutása is, amelynek csúcsát az évek során az ország legjobb hosszútávfutónőjévé fejlődő Kálovics Anikóval való munka jelentette.

- Amikor 1994-ben több évnyi kallódás után a főiskolára leigazolták az akkor 17 éves Anikót, Polgár Tibor szólt, hogy szálljak be mellé edzőpartnernek, később pedig, hogy együtt irányítsuk a felkészülését. Így kezdődött. Tudtuk, hogy egy gyöngyszem, már serdülőként utcahosszal járt az ifik előtt. Beindult a közös munka, tíz évig tartott - 1997-től a Haladás kötelékében. A legnagyobb sikerek? A mezei Európa-bajnoki bronzérem, több országos csúcs, és két olimpiai részvétel. 2004-ban ágazott ketté az utunk Anikóval. Olyan élethelyzetbe került, hogy már nem én kellettem a további pályafutásához.

A nagy fordulat további váltást is hozott Kívés István életében. Aki a Haladás VSE-ben akkor már nem apparátusi, hanem - éppen a Kálovics Anikóval való sokrétű munka miatt - kizárólag edzői státuszban volt. Edzői feladatai azért maradtak, hiszen - javarészt az általa kitalált, a hosszútávfutást népszerűsítő programjai révén - egy nagy létszámú gyerekcsoport is szerveződött köré. De az az esztendő még egy traumát is hozott: a HVSE csődhelyzetét. A távozás mellett döntött, mintegy 30 fős csoportjával átigazolt az akkor még Szombathelyi Főiskola SE-be.

- Amikor 1997-ben Anikóval átmentünk a Haladásba, dr. Gál László úgy búcsúzott, hogyha baj van, lesz visszaút. Gáláns volt, nem hagyva veszendőbe menni azt az értéket, ami az évek során felépült.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

(Sport)szervezőként, edzőként a 80-as évek végén, a Művelődési és Sportház munkatársaként hívta fel magára a figyelmet. A Szabadidőközpontban rali-, autó- és motokrossz versenyeket szervezett, alakította a pályát. Büszke a nyolc évet futó Kölyökbazár programjára, és nem utolsósorban a bmx-esek felkarolására. Az utcán talált bringás gyerekekkel szervezett edzéseket tartottak, versenyeztek, sőt pályázatok segítségével pályákat építettek. A legnagyobbat a Szabadidőközpontban, és három lakótelepit a Stromfeld, az oladi és a Joskar-Ola városrészen.

Ezzel párhuzamosan kezdődött meg atlétika edzői pályafutása is, amelynek csúcsát az évek során az ország legjobb hosszútávfutónőjévé fejlődő Kálovics Anikóval való munka jelentette.

- Amikor 1994-ben több évnyi kallódás után a főiskolára leigazolták az akkor 17 éves Anikót, Polgár Tibor szólt, hogy szálljak be mellé edzőpartnernek, később pedig, hogy együtt irányítsuk a felkészülését. Így kezdődött. Tudtuk, hogy egy gyöngyszem, már serdülőként utcahosszal járt az ifik előtt. Beindult a közös munka, tíz évig tartott - 1997-től a Haladás kötelékében. A legnagyobb sikerek? A mezei Európa-bajnoki bronzérem, több országos csúcs, és két olimpiai részvétel. 2004-ban ágazott ketté az utunk Anikóval. Olyan élethelyzetbe került, hogy már nem én kellettem a további pályafutásához.

A nagy fordulat további váltást is hozott Kívés István életében. Aki a Haladás VSE-ben akkor már nem apparátusi, hanem - éppen a Kálovics Anikóval való sokrétű munka miatt - kizárólag edzői státuszban volt. Edzői feladatai azért maradtak, hiszen - javarészt az általa kitalált, a hosszútávfutást népszerűsítő programjai révén - egy nagy létszámú gyerekcsoport is szerveződött köré. De az az esztendő még egy traumát is hozott: a HVSE csődhelyzetét. A távozás mellett döntött, mintegy 30 fős csoportjával átigazolt az akkor még Szombathelyi Főiskola SE-be.

- Amikor 1997-ben Anikóval átmentünk a Haladásba, dr. Gál László úgy búcsúzott, hogyha baj van, lesz visszaút. Gáláns volt, nem hagyva veszendőbe menni azt az értéket, ami az évek során felépült.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

Ezzel párhuzamosan kezdődött meg atlétika edzői pályafutása is, amelynek csúcsát az évek során az ország legjobb hosszútávfutónőjévé fejlődő Kálovics Anikóval való munka jelentette.

- Amikor 1994-ben több évnyi kallódás után a főiskolára leigazolták az akkor 17 éves Anikót, Polgár Tibor szólt, hogy szálljak be mellé edzőpartnernek, később pedig, hogy együtt irányítsuk a felkészülését. Így kezdődött. Tudtuk, hogy egy gyöngyszem, már serdülőként utcahosszal járt az ifik előtt. Beindult a közös munka, tíz évig tartott - 1997-től a Haladás kötelékében. A legnagyobb sikerek? A mezei Európa-bajnoki bronzérem, több országos csúcs, és két olimpiai részvétel. 2004-ban ágazott ketté az utunk Anikóval. Olyan élethelyzetbe került, hogy már nem én kellettem a további pályafutásához.

A nagy fordulat további váltást is hozott Kívés István életében. Aki a Haladás VSE-ben akkor már nem apparátusi, hanem - éppen a Kálovics Anikóval való sokrétű munka miatt - kizárólag edzői státuszban volt. Edzői feladatai azért maradtak, hiszen - javarészt az általa kitalált, a hosszútávfutást népszerűsítő programjai révén - egy nagy létszámú gyerekcsoport is szerveződött köré. De az az esztendő még egy traumát is hozott: a HVSE csődhelyzetét. A távozás mellett döntött, mintegy 30 fős csoportjával átigazolt az akkor még Szombathelyi Főiskola SE-be.

- Amikor 1997-ben Anikóval átmentünk a Haladásba, dr. Gál László úgy búcsúzott, hogyha baj van, lesz visszaút. Gáláns volt, nem hagyva veszendőbe menni azt az értéket, ami az évek során felépült.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

Ezzel párhuzamosan kezdődött meg atlétika edzői pályafutása is, amelynek csúcsát az évek során az ország legjobb hosszútávfutónőjévé fejlődő Kálovics Anikóval való munka jelentette.

- Amikor 1994-ben több évnyi kallódás után a főiskolára leigazolták az akkor 17 éves Anikót, Polgár Tibor szólt, hogy szálljak be mellé edzőpartnernek, később pedig, hogy együtt irányítsuk a felkészülését. Így kezdődött. Tudtuk, hogy egy gyöngyszem, már serdülőként utcahosszal járt az ifik előtt. Beindult a közös munka, tíz évig tartott - 1997-től a Haladás kötelékében. A legnagyobb sikerek? A mezei Európa-bajnoki bronzérem, több országos csúcs, és két olimpiai részvétel. 2004-ban ágazott ketté az utunk Anikóval. Olyan élethelyzetbe került, hogy már nem én kellettem a további pályafutásához.

A nagy fordulat további váltást is hozott Kívés István életében. Aki a Haladás VSE-ben akkor már nem apparátusi, hanem - éppen a Kálovics Anikóval való sokrétű munka miatt - kizárólag edzői státuszban volt. Edzői feladatai azért maradtak, hiszen - javarészt az általa kitalált, a hosszútávfutást népszerűsítő programjai révén - egy nagy létszámú gyerekcsoport is szerveződött köré. De az az esztendő még egy traumát is hozott: a HVSE csődhelyzetét. A távozás mellett döntött, mintegy 30 fős csoportjával átigazolt az akkor még Szombathelyi Főiskola SE-be.

- Amikor 1997-ben Anikóval átmentünk a Haladásba, dr. Gál László úgy búcsúzott, hogyha baj van, lesz visszaút. Gáláns volt, nem hagyva veszendőbe menni azt az értéket, ami az évek során felépült.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

- Amikor 1994-ben több évnyi kallódás után a főiskolára leigazolták az akkor 17 éves Anikót, Polgár Tibor szólt, hogy szálljak be mellé edzőpartnernek, később pedig, hogy együtt irányítsuk a felkészülését. Így kezdődött. Tudtuk, hogy egy gyöngyszem, már serdülőként utcahosszal járt az ifik előtt. Beindult a közös munka, tíz évig tartott - 1997-től a Haladás kötelékében. A legnagyobb sikerek? A mezei Európa-bajnoki bronzérem, több országos csúcs, és két olimpiai részvétel. 2004-ban ágazott ketté az utunk Anikóval. Olyan élethelyzetbe került, hogy már nem én kellettem a további pályafutásához.

A nagy fordulat további váltást is hozott Kívés István életében. Aki a Haladás VSE-ben akkor már nem apparátusi, hanem - éppen a Kálovics Anikóval való sokrétű munka miatt - kizárólag edzői státuszban volt. Edzői feladatai azért maradtak, hiszen - javarészt az általa kitalált, a hosszútávfutást népszerűsítő programjai révén - egy nagy létszámú gyerekcsoport is szerveződött köré. De az az esztendő még egy traumát is hozott: a HVSE csődhelyzetét. A távozás mellett döntött, mintegy 30 fős csoportjával átigazolt az akkor még Szombathelyi Főiskola SE-be.

- Amikor 1997-ben Anikóval átmentünk a Haladásba, dr. Gál László úgy búcsúzott, hogyha baj van, lesz visszaút. Gáláns volt, nem hagyva veszendőbe menni azt az értéket, ami az évek során felépült.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

- Amikor 1994-ben több évnyi kallódás után a főiskolára leigazolták az akkor 17 éves Anikót, Polgár Tibor szólt, hogy szálljak be mellé edzőpartnernek, később pedig, hogy együtt irányítsuk a felkészülését. Így kezdődött. Tudtuk, hogy egy gyöngyszem, már serdülőként utcahosszal járt az ifik előtt. Beindult a közös munka, tíz évig tartott - 1997-től a Haladás kötelékében. A legnagyobb sikerek? A mezei Európa-bajnoki bronzérem, több országos csúcs, és két olimpiai részvétel. 2004-ban ágazott ketté az utunk Anikóval. Olyan élethelyzetbe került, hogy már nem én kellettem a további pályafutásához.

A nagy fordulat további váltást is hozott Kívés István életében. Aki a Haladás VSE-ben akkor már nem apparátusi, hanem - éppen a Kálovics Anikóval való sokrétű munka miatt - kizárólag edzői státuszban volt. Edzői feladatai azért maradtak, hiszen - javarészt az általa kitalált, a hosszútávfutást népszerűsítő programjai révén - egy nagy létszámú gyerekcsoport is szerveződött köré. De az az esztendő még egy traumát is hozott: a HVSE csődhelyzetét. A távozás mellett döntött, mintegy 30 fős csoportjával átigazolt az akkor még Szombathelyi Főiskola SE-be.

- Amikor 1997-ben Anikóval átmentünk a Haladásba, dr. Gál László úgy búcsúzott, hogyha baj van, lesz visszaút. Gáláns volt, nem hagyva veszendőbe menni azt az értéket, ami az évek során felépült.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

A nagy fordulat további váltást is hozott Kívés István életében. Aki a Haladás VSE-ben akkor már nem apparátusi, hanem - éppen a Kálovics Anikóval való sokrétű munka miatt - kizárólag edzői státuszban volt. Edzői feladatai azért maradtak, hiszen - javarészt az általa kitalált, a hosszútávfutást népszerűsítő programjai révén - egy nagy létszámú gyerekcsoport is szerveződött köré. De az az esztendő még egy traumát is hozott: a HVSE csődhelyzetét. A távozás mellett döntött, mintegy 30 fős csoportjával átigazolt az akkor még Szombathelyi Főiskola SE-be.

- Amikor 1997-ben Anikóval átmentünk a Haladásba, dr. Gál László úgy búcsúzott, hogyha baj van, lesz visszaút. Gáláns volt, nem hagyva veszendőbe menni azt az értéket, ami az évek során felépült.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

A nagy fordulat további váltást is hozott Kívés István életében. Aki a Haladás VSE-ben akkor már nem apparátusi, hanem - éppen a Kálovics Anikóval való sokrétű munka miatt - kizárólag edzői státuszban volt. Edzői feladatai azért maradtak, hiszen - javarészt az általa kitalált, a hosszútávfutást népszerűsítő programjai révén - egy nagy létszámú gyerekcsoport is szerveződött köré. De az az esztendő még egy traumát is hozott: a HVSE csődhelyzetét. A távozás mellett döntött, mintegy 30 fős csoportjával átigazolt az akkor még Szombathelyi Főiskola SE-be.

- Amikor 1997-ben Anikóval átmentünk a Haladásba, dr. Gál László úgy búcsúzott, hogyha baj van, lesz visszaút. Gáláns volt, nem hagyva veszendőbe menni azt az értéket, ami az évek során felépült.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

- Amikor 1997-ben Anikóval átmentünk a Haladásba, dr. Gál László úgy búcsúzott, hogyha baj van, lesz visszaút. Gáláns volt, nem hagyva veszendőbe menni azt az értéket, ami az évek során felépült.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

- Amikor 1997-ben Anikóval átmentünk a Haladásba, dr. Gál László úgy búcsúzott, hogyha baj van, lesz visszaút. Gáláns volt, nem hagyva veszendőbe menni azt az értéket, ami az évek során felépült.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

Most már hetedik éve működik Kívés István vezetésével az időközben létszámában tovább gyarapodó közép- és hosszútávfutócsoport a SZoESE-ben.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

- Ez a szakosztály nem a szigorúan vett élsportról szól. Egyrészt, mert megpróbáljuk bevonni a hallgatókat is, akik amolyan gyakorlóterepként az edzésvezetésben, de a szervezésben, a versenyrendezésben is tapasztalatokat szerezhetnek a hagyományos rendezvényeinken: a Csótó Csúcsfutáson, a Cooper Királyon, a terematlétikai versenyen, illetve tavaly már a minősítő utcai futóversenyen is. Persze az eredményesség sem mellékes, a 13 évesektől a felnőttekig versenyeznek atlétáink korosztályos országos bajnokságokon, illetve egyetemi és diákolimpiai versenyeken. Tavaly csak az ob-kon 16 érmet gyűjtöttünk, közte öt aranyat.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

Hogy hogyan lehet megnyerni a mai fiatalokat a hosszútávfutásnak?

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.

- Ezek a gyerekek nem hasonlíthatók Anikóhoz, nem valószínű, hogy lesz olyan közöttük, aki a sportot választja majd életpályául. Legtöbbjük jó tanuló, más polgári foglalkozásra készülő fiatal. Most más hozadéka van a munkámnak. A legfőbb cél az, hogy egy inspiráló társaságban jól érezzék magukat, de legyenek célkitűzéseik, s amit csak lehet, hozzanak ki magukból. Taktikázva az időeredményekkel, távolságokkal, kis iramcsoportokban futnak - mindenkinek találunk (álló)képességének megfelelő társakat, köztük olyanokat is, akik ösztönzik őket a fejlődésre. Így öröm nekik az edzés. Azért szorgalmazom a csapat- és váltóversenyeken való szereplést is, hogy minél többen juthassanak további sikerélményekhez. Nő az önbizalmuk azzal, hogy láthatóan fejlődnek, hogy megmutathatják magukat, és hogy ezért a szüleik is büszkék rájuk. Ahogy én a sajátjaimra; Borbála és Blanka párhuzamosan tornásznak is, de ők és Bendegúz is oszlopos tagjai a szakosztálynak és a korosztályos csapatoknak. Nem kaptak alternatívát, valahova muszáj edzésre járniuk - az élethez a testet is fel kell nevelni. De minden versenyzőmre büszke vagyok. Mintha egy páholy első sorában lennék, amikor vágtatnak fel a dombon, a kényszerítő közeg miatt gyönyörűséges mozgással.