Sport

2011.01.15. 07:32

Rali: a Savaria Motorsport Team csapata Bamakóba indult

Pénteken hivatalosan is elbúcsúzott, szombaton pedig elrajtolt a Budapest-Bamako-ralin a Savaria Motorsport Team SE csapata.

Vastag Nándor

A rali 167 csapata - melyből 49 gárda nevezett a versenykategóriába - pénteken a Műcsarnok melletti parkolóban foglalta el rajtpozícióját, de az utolsó ellenőrzéseken is átestek a járművek. Szombaton reggel 8 órakor a Hősök terén vette kezdetét a hivatalos startceremónia - a verseny nem maradt el, pedig a Magyar Külügyminisztérium a törlését javasolta terrorveszély miatt.

A január 30-áig tartó futamon részt vesz a Savaria Motorsport Team SE csapata is. Németh Imre pilóta és Lengyel Krisztián navigátor már a második Budapest-Bamako-rali előtt áll és egy Nissan Navarával a verseny-, az újonc Bíró Gábor egy Yamaha motorral a túrakategóriában vág neki a közel 9000 km-es távnak. A szombathelyi triót tegnap reggel a Városháza előtt téren dr. Puskás Tivadar polgármester és Lazáry Viktor sportért felelős alpolgármester búcsúztatta el, de természetesen elköszöntek tőlük a rokonok, az ismerősök és a barátok is.

- Nem izgulunk, de egy kis drukk azért van bennünk - mondta a Budapestre indulás előtt Németh Imre. - Mivel technikai sportól van szó, így bármi közbejöhet, de szeretnénk gond nélkül minél jobb helyen befejezni a versenyt - az első 15-be kerüléssel elégedett lennénk. Terrorfenyegetés sajnos szinte minden évben van, de nem tartunk tőle, biztonságosnak érezzük a szervezést. De nem lesz könnyű dolgunk, a legkeményebb résznek a marokkói kősivatag ígérkezik, és a mélyhomokon sem lesz könnyű átmenni. Persze az még odébb van, az első három nap Európában zajlik, majd a spanyolországi Almeiránál kelünk át Afrikába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!