Sport

2011.03.07. 09:08

Csertői Aurél lett a Győri ETO edzője

Csertői Aurél lett a Győri ETO labdarúgócsapatának új vezetőedzője - jelentette be a klub hétfőn sajtótájékoztatón.

MTI

Elődjével, Pintér Attilával vasárnap közös megegyezéssel bontottak szerződést. A Győri ETO szombaton 1-0-ra kikapott a vendég Vasas-Hídtól, ezzel a 18. forduló után 23 ponttal a tizedik helyen áll az NB I-ben.

"Nehéz volt a meghozni a döntést, hiszen Pintér Attila személyében egy korreket, őszinte, egyenes embert ismertünk meg - fogalmazott Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője. - Tavaly nyáron négy fordulót meneteltünk az Európa Ligában, utána azonban megromlott az az alkotói légkör a csapat és a vezetőedző között, ami az első évet jellemezte. Az is igaz, hogy a bronzérmes együttesünkből távozott a góllövő és a játékmester, és nem sikerült őket megfelelően pótolni. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy egy jó téli felkészüléssel elérhetjük a céljainkat, a nemzetközi kupaszereplés kiharcolását, de azóta kiestünk a Magyar Kupából és a bajnoki dobogós reményeink is inkább csak matematikailag léteznek. Ebben a helyzetben az edzőváltás mellett döntöttünk."

Hozzátette: olyan embert kerestek, aki közönségvonzó futballt tud teremteni Győrben, és érzelmileg is kötődik a klubhoz.

"Az embernek vannak álmai, ezek közé tartozik, hogy annál a klubnál dolgozhasson edzőként, ahol korábban futballozott. Így vagyok én is az ETO-val - mondta Csertői Aurél. - Bízom benne, hogy ez a játékoskeret többre képes, mint amit a jelenlegi bajnoki helyezése mutat. A legfontosabb az eredmény, hiszen győzelmi kényszer van rajtunk, de emellett az ETO-val szeretnénk támadóbb szellemű játékot megvalósítani. A sajátos stílus kialakítása egy hosszabb távú szakmai feladat lesz."

Csertői korábban, 1990 és 1995 között a győriek játékosa volt, míg a 2002/03-as idényben az azóta elhunyt Varga Zoltán szakmai igazgató segítőjeként tevékenykedett. Az új vezetőedző ebben a szezonban a Szombathelyi Haladás alkalmazásában is állt, onnan október 16-án távozott.
    
Az eddigi edzőváltások a Monicomp Liga 2010/11-es idényében:
szeptember 27./október 13. - Kecskeméti TE-ERECO: Urbányi István helyett Tomislav Sivic
október 4./18. - Szolnoki MÁV FC: Vágó Attila helyett Simon Antal
október 6./7. - Vasas: Giovanni Dellacasa helyett Komjáti András
október 16./17. - Szombathelyi Haladás: Csertői Aurél helyett Aczél Zoltán
november 13./17./január 1. - Budapest Honvéd: Massimo Morales helyett Szalai László, majd Supka Attila
december 20./30. - DVSC-TEVA: Herczeg András helyett Zdenek Scasny
március 6./7. - Győri ETO: Pintér Attila helyett Csertői Aurél

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!