Sport

2011.03.05. 03:29

Ma rajtol a nagydíj

Rajtra kész az idei kötöttfogású birkózó Magyar Arany Nagydíj mezőnye. Szombaton négy, holnap három súlycsoport küzdelmeit rendezik meg az Arena Savariában.

Horváth Erika

A 21 ország mintegy 170 Szombathelyre érkezett birkózója között 25 a magyar - ma 15-en, holnap 10-en próbálnak szerencsét. Persze a legtöbbet a kötöttfogású válogatott első számú embereitől várja Struhács György szövetségi kapitány. Ma az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán (84 kg ) és két Európa-bajnok, Bácsi Pétert (74) és Deák Bárdos Mihály (120) lép szőnyegre az elit team-ből, vasárnap pedig a szintén Eb-aranyérmes Lőrincz Tamás (66), valamint két 96 kilós, Németh Iván és Rizmajer György.

Struhács György bízik abban, hogy tanítványai a versenyen kamatoztatják, amit annyit gyakoroltak az edzőtáborokban: sok akciót tudnak majd állásból csinálni, illetve nagy tempóval fárasztják ellenfeleiket. Szerinte Lőrincz és Bácsi van a legjobb formában, de Fodor is feljövőben.

Ma négyszer is szőnyegre lép az egyetlen szombathelyi birkózó, az utolsó junior éves, 20 esztendős, 120 kilós, kétszeres junior Európa-bajnoki bronzérmes Csercsics Richárd, akinek szabadfogású meghívásos versenyt rendeznek a hazai környezetben. Öten vívnak majd körmérkőzést, a nap folyamán egy román, két szlovák és egy cseh riválissal találkozik az Arena Savariában.

A Magyar Arany Nagydíj programja

Szombat
(60, 74, 84, 120 kg). 9.00-13.00: selejtezők. 15.30: megnyitó. 16.00-18.00: vigaszági mérkőzések. 18.00-19.30: döntők, eredményhirdetés.

Vasárnap (55, 66, 96 kg). 9.00-12.30: selejtezők. 12.30-14.00: vigaszági mérkőzések. 14.00- 15.30: döntők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!