Sport

2011.04.05. 13:45

Tóth Péter feje(se) három pontot hozott a Haladásnak

Drámai körülmények között győzött szombat este 1:0-ra a Szombathelyi Haladás a Kecskemét elleni bajnokin: Tóth Péter a 92. percben fejelte a zöld-fehérek győztes találatát. A védő amondó: a hazai sikerek után ideje most már idegenben is bizonyítani.

Pum András

Bár a hosszabbítás perceiben a kecskeméti játékosok a Haladás egyik szögletzászlójánál vertek tanyát, a szombathelyi szurkolók nem mozdultak a lelátóról: ki tudja, talán érezték, hogy az utolsó másodpercek drámát tartogatnak. Nos, nem csalódtak. A 92. percben Kenesei Krisztián pazarul elvégzett szabadrúgására hasonlóan pazarul érkezett a Haladás csapatkapitánya, Tóth Péter, a balhátvéd hat méterről a léc alé fejelte a vasiak győztes találatát.

 - Őszintén szólva támadóbb felfogású Kecskemétre számítottunk, a meccs előtti utolsó taktikai értekezleten láttunk dvd-t szombati ellenfelünkről, ez alapján úgy tippeltünk, hogy 4-2-3-1-es formációban állnak fel Szombathelyen - mondta Tóth Péter. - Azt is tudtuk, hogy két afrikai válogatottjuk - Foxi és Litsingi - a sok utazás miatt vélhetően fáradt lesz ellenünk - előbbi végülis nem is játszott. Szót kell ejtenem a pálya talajáról is: nem volt egyszerű futballozni rajta, a teteje kemény volt, és bizony nem nagyon nőtt ki a fű - remélem pár hét múlva már normális körülmények között futballozhatunk. A meccsen aztán a vártnál sokkal defenzívebb Kecskeméttel találtuk magunkat szemben, 4-3-3-ban kezdtek Szivicsék. Az első félidő a mienk volt, rengeteg pontrúgást végeztünk el, ezekből pedig sok ziccert alakítottunk ki a kapu előtt - sajnos ki is hagytuk ezeket. A vendégek egyetlen alkalommal lőttek kapura, de a labda akkor is vagy háromszor lepattant, mire Rózsa Dani kezében landolt. A szünetben Aczél Zoli biztatott, lelkesített minket, azt mondta, jó úton haladunk, tegyük tovább a dolgunkat. A második félidőre aztán a vendégek feljebb tolták állásaikat, kicsit átrendezte csapatát Szivics, és menet közben is támadó szellemű játékosokat cserélt be. Ennek ellenére komoly lehetőségeik nem voltak, csupán egy-két apróbb helyzetük akadt. A 92. percben aztán jött a győztes gólunk... A tizenhatos vonalánál álltam, majd leráztam védőmet, és mire Kenesei elemi erővel a kapu elé lőtte a labdát, már az ilyenkor szokott helyemen, a hosszú oldalon álltam, és igazából sok dolgom nem volt, csak bele kellett tennem a fejem a labdába. Valamennyi szöglethez és szabadrúgáshoz felmegyek fejelni - mindig a hosszú oldalra helyezkedem -  a szombati meccsen jónéhány lehetőségünk akadt, de vagy nem ért át a hosszú oldalra a labda, vagy valamelyik csapattársam megelőzött.

- Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, kellett a három pont, iszonyú sűrű a mezőny, nagyon oda kell figyelni - folytatta Tóth Péter. - Pszichésen mindenképpen jót tett a csapatnak, hogy már hetekkel korábban elkerült a kiesőhelyről, hiszen így azért felszabadultabban futballozhatunk. Ősszel még nem foglalkoztunk azzal, hol állunk, de ahogy fogytak a fordulók, egyre gyakrabban néztünk a tabellára. Szolidan ugyan, de megünnepeltük a csapattal a győzelmet- azért csak visszafogottan, mert ugye nem a Bajnokok Ligája döntéjét nyertük meg .Szombaton Kispestre látogatunk, és bizony ideje lenne javítanunk idegenbeli mérlegünkön - nincs mese, át kell mentenünk a hazai formánkat - győzni megyünk a fővárosba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!