Sport

2011.06.29. 02:26

Elődöntős a Haladás Crushers

Magabiztos idegenbeli győzelmével simán jutott a legjobb négy közé a Haladás-Crushers amerikai futballcsapata.

Gergácz Zoltán

Az alapszakasz zárómérkőzésén a vasiak kezdtek jobban: Ipkovits Gábor touch down-jának (TD), valamint Őri Csaba extrapontjának köszönhetően megléptek 7-0-ra. A negyed finisére a pécsiek is magukra találtak, és egy mezőnygóllal szépítettek (3-7). A második játékrészben a küzdelem dominált, egyik csapat sem tudta gyarapítania pontjai számát. A nagyszünet után a Crushers a három drive-ból kettőt - Hasznos Sebastián és Baranyai Bence jóvoltából - TD-vel fejezett be, az extrakísérlet is sikeres volt (0-14), így gyakorlatilag el is dőlt a két pont sorsa. A kedélyeket egy ütközés után csupán a pécsi Horváth Máté gerincsérülés-gyanúja, illetve a váltómentőre várás okozta kényszerszünet borzolta. Ez a vendégeket viselte meg jobban, így a hazaiaknak egy TD-vel sikerült kozmetikázniuk az eredményen.

Győzelmével a vasi gárda a második helyen zárt. A döntőbe jutásért július 3-án, vasárnap 15 órakor a Rohonci úti stadionban az Újpest Bulldogs ellen mérkőzik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!