Sport

2011.06.07. 02:26

Erős emberek a téren: Gadó András harmadikként zárt, Kránitz Gábor megsérült

Közönségsikert aratott, valamint egy vasi érmet (Gadó András, Galaxy) hozott vasárnap a Fő téren megrendezett erősember verseny.

Tóth Gábor

Kránitz Gábor a második számra melegítve combizomszakadást szenvedett, így fel kellett adnia a versenyt. Jobb napot zárt Gadó András, aki végig az élmezőnyben volt, végül a dobogó harmadik fokára állhatott.

- Színvonalas, látványos küzdelmeket láthattak a kilátogatók, remélem, mindenkit meggyőztünk arról, hogy igenis van helye ennek a sportnak évente legalább egy alkalommal a város Fő terén - fogalmazott a szervezők nevében Gadó András. - A közönség előtt egyébként le a kalappal, nagyot szurkoltak. Ami nekem különösen jól esett, hiszen nem minden versenyzőnek adatik meg, hogy hazai közönség előtt lépjen fel. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, valamint azzal is, hogy a szövetség képviselői meg voltak elégedve a rendezéssel.

Végeredmény, érmesek, Nyugat-magyarország legerősebb embere: 1. Nagy Ákos (Tatabánya), 2. Molnár Zsolt (Bölcske), 3. Sebestyén János (Mezőszilas). I. Inter Gold II. osztályú Magyar Kupa: 1. Mengyi Rajmund (Tiszaújváros), 2. Juhász Csaba (Salgótarján), 3. Gadó András (Szombathely).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!