Sport

2011.06.21. 14:28

Messziről járt be dolgozni, ezért kirúgták a répcelaki edzőt

A Répcelaki Sport Egyesület elnöksége személyi kérdésekről döntött a labdarúgó szakosztályon belül. Többek között edzőt is váltott a vezetőség.

Tóth Gábor

Az NB III-ban szereplő Répcelaki SE labdarúgócsapatánál elköszöntek az edzőtől, Elekes Zoltántól, aki helyett a következő évben Varga József irányítja a szakmai munkát. További változások: Horváth Béla lett a szakosztályvezető, Csorba János az U13-as és az U17-es csapat, míg Tóth Zsolt az U19-es gárda trénere.
Az edzőváltás azért érdekes, mert a Répcelak megőrizte NB III-as tagságát, a 11. helyen zárt a Bakony-csoportban, a vasi gárdák közül a Büköt (12.), a Celldömölköt (14.) és a Kőszeget (16.) is maga mögé utasította.
 

- Az utolsó mérkőzés után úgy köszöntem el a vezetőktől, hogy minden rendben van, mindenki elégedett volt az eredményünkkel - tudtuk meg Elekes Zoltántól. - Így meglepődve értesültem arról, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkámra Répcelakon. Személyesen még nem egyeztettem sem a városvezetéssel, sem a klubvezetéssel. Értetlenül állok az eset előtt, néhány nap múlva talán már okosabb leszek.
 

- Bár az utolsó pillanatig rezgett a léc, azért a csapat csak kiharcolta a bentmaradást, így a célkitűzést teljesítette, vagyis Elekes Zoltán szakmai munkáját nem érheti kritika - fogalmazott a Répcelaki SE elnöke, Haraszti István. - Ám az edző Alsóújlakról járt be nap mint nap Répcelakra, az utazási költsége pedig alaposan megterhelte a kasszát  ez volt a váltás fő indoka. Elekes Zoltán utódja, Varga József egy jól képzett edző, ráadásul helyi szakember. Szerintem jó döntés volt az ő kinevezése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!