Sport

2011.06.26. 06:22

Úszó ob - Gyurta Dániel is teljesítette az olimpiai A szintet

Nemzetközi összevetésben is kiváló, olimpiai A szintet érő eredménnyel lett győztes Gyurta Dániel 200 m mellen a Debrecenben rendezett, 113. úszó országos bajnokság szombati zárónapján, amelyen Risztov Éva magabiztosan zsebelte be harmadik aranyérmét is.

MTI

  Gyurta esélyeshez méltóan, végig vezetve szerezte meg az első helyet 200 m mellen, ideje 2:10.45 perc volt. Cseh László 50 m pillangón folytatta az aranyérem-gyűjtést, míg ebben a számban Pulai Bence és Takács Krisztián között mindössze egy század döntött előbbi javára az ezüstről. A 4x100 m vegyes váltóban a Kőbánya SC (Bernek, Kozma, Pulai, Cseh) 3:41.55 perces idővel, új országos egyesületi csúccsal védte meg címét, a második helyen célba ért Jövő SC-t pedig szabálytalan váltás miatt kizárták.
   
A nőknél Risztov "mesterhármast" ért el: a 400 és 800 m után 1500 m gyorson is otthon tartotta az aranyat. Verrasztó Evelyn már a délelőtti előfutamban teljesítette az olimpiai A szintet 200 m vegyesen, így felszabadultan, gond nélkül szerezte meg a bajnoki címet. Ennél nagyobb küzdelemre kényszerült 100 m pillangón, ahol a címvédő Dara Esztert győzte le nagy csatában.
   
"A világbajnoki felkészülés szempontjából is kitűnő volt az országos bajnokság, válogatottjainknak a versenyrutin megszerzése volt a fő cél. A sanghaji vb-re való felkészülés Balatonfűzfőn és Debrecenben folytatódik, most következik a versenyzők csúcsformába hozása" - fogalmazott Kiss László szövetségi kapitány. Hozzátette: a Rómában 2009-ben elért 35 olimpiai pontos eredményt Sanghajban is szeretnék elérni. Hosszú Katinka remek formában van, július 17-én csatlakozik majd a csapathoz - mondta el a szakember, aki méltatta még Gyurta Dániel és Verrasztó Evelyn eredményeit is. "Risztov Éva előtt is megemelem a kalapomat, hiszen a hosszú kihagyás után fantasztikus visszatérést produkált. 800 és 1500 méter gyorson is ott lesz Sanghajban" - közölte Kiss László.
   
A zárónapon 14 számban rendeztek döntőt az ob-n.

Eredmények:
    Férfiak:
    200 m mell:
1. Gyurta Dániel (A Jövő SC) 2:10.45 p
2. Verrasztó Dávid (A Jövő SC) 2:15.42
3. Tejes Péter (Bácsvíz-KVSC) 2:20.15
    100 m gyors:
1. Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 49.94 mp
2. Kozma Dominik (Kőbánya SC) 50.72
3. Szabó Attila (Dunaferr-DVSI) 51.82
    100 m hát:
1. Bernek Péter (Kőbánya SC) 55.60 mp
2. Balog Gábor (Bácsvíz-KVSC) 55.90
3. Szilágyi Ádám (Százhalombatta VSE) 56.81
    200 m vegyes:
1. Kis Gergő (Rája'94 Úszóklub) 2:02.46 p
2. Gyurta Gergely (A Jövő SC) 2:03.65
3. Nagy Péter (Delfin SE) 2:03.96
    50 m pillangó:
1. Cseh László (Kőbánya SC) 23.78 mp
2. Pulai Bence (Kőbánya SC) 24.52
3. Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 24.53
    4x100 m vegyes váltó:
1. Kőbánya SC (Bernek Péter, Kozma Dominik, Pulai Bence, Cseh László) 3:41.55 p
2. Dunaferr-DVSI (Szabó Attila, Vízkeleti Péter, Takács Krisztián, Vörös Benjamin) 3:54.69
3. FTC (Király Attila, Szele Dávid, Perlaky László, Szauter Gergő) 3:59.72
    nők:
    200 m vegyes:
1. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC) 2:15.39 p
2. Mutina Ágnes (A Jövő SC) 2:18.83
3. György Réka (Kőbánya SC) 2:19.75
    200 m gyors:
1. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 2:01.53 p
2. Dara Eszter (Kőbánya SC) 2:02.57
3. Kádas Vivien (Kőbánya SC) 2:02.98
     100 m mell:
1. Bucz Eszter (BVSC-Zugló) 1:11.52 p
2. Ferenczi Fanni (Kőbánya SC) 1:12.29
3. Bíró Dorottya (Celldömölki VVSE) 1:12.64
    100 m pillangó:
1. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC) 59.89 mp
2. Dara Eszter (Kőbánya SC) 1:00.73 p
3. Burián Kata (A Jövő SC) 1:03.12
    200 m hát:
1. Szekeres Dorina (EuropTec-Zalavíz ÚK) 2:14.28 p
2. Povázsai Eszter (BHSE) 2:16.00
3. Burián Kata (A Jövő SC) 2:20.61
    50 m gyors:
1. Jakabos Zsuzsanna (ANK Pécs) 25.60 mp
2. Mutina Ágnes (A Jövő SC) 26.07
3. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC) 26.09
    1500 m gyors:
1. Risztov Éva (DSC-SI) 16:19.48 p
2. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 16:27.84
3. Kádas Vivien (Kőbánya SC) 16:52.55
    4x100 m vegyes váltó:
1. A Jövő SC (Verrasztó Evelyn, Sztankovics Anna, Szilágyi Liliána, Mutina Ágnes) 4:13.13 p
2. Kőbánya SC (Lukács Evelyn, Ferenczi Fanni, Dara Eszter, Kádas Vivien) 4:18.73
3. BVSC-Zugló (Kapás Boglárka, Bucz Eszter, Kovács Anett, Bucz Ágnes) 4:23.16

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!