Sport

2011.07.02. 02:29

Bazsó és Molnár második

Niederöblarn - Két második és egy hetedik helyezést szereztek a Haladás-Vasjármű súlyemelői az Eleiko Kupa női Grand Prix-versenyen.

Horváth Erika

Már nyolcadszor rendezték meg a hagyományos ausztriai Eleiko Kupa női GP-versenyt. Tíz ország női súlyemelő között Magyarországot a Haladás-Vasjármű triója (edzőik: Antalovits Ferenc és Márkus Erzsébet) képviselte. A 63 kg-ban a 16 éves Geröly Lilla indult, minden fogása sikerült, 122 (55, 67) kilogrammal hetedik lett a jóval idősebbeket tömörítő súlycsoportjában. A válogatott Bazsó Bianka viszont a szakításban a kezdőfogásnál hibázott, így ebben a fogásnemben három-négy kilóval elmaradt a várakozástól. A 105 kilós lökéseredménye viszont jónak mondható - értékelt Márkus Erzsébet. A 188 (83, 105) kg-os összetett eredménye a második helyet jelentette a 69 kilósok között. Egy súlycsoporttal feljebb, a 75 kilósok között indult Molnár Alexandra, aki nagyon kiegyensúlyozottan, jól versenyzett, s 182 (81, 101) kilójával szintén ezüstérmet szerzett. Az 52 versenyzőt felvonultató - a Sinclair-pontszámításon alapuló - összetett versenyben Bazsó Bianka és Molnár Alexandra is az élmezőnyben végzett, előbbi 225,2 pontjával a negyedik, utóbbi 213,2 ponttal a nyolcadik helyet szerezte meg. A szervezők a háromfős csapatok között is hirdettek végeredményt. A Haladás-lányok a hatodik helyen zártak (három csapat nemzeti válogatottal indult.)

Tegnap 16 fős magyar U18-as súlyemelő-válogatott utazott el Kassára, ahol ma rendezik a súlyemelő Olimpiai Reménységek Versenyét. A nyolcfős lánykeretben két HVSE-emelő kapott helyet, Geröly Lilla (63 kg) és a 69 kilós Polgár Mirijam. A csapat egyik kísérője a szombathelyiek egyik edzője, Márkus Erzsébet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!