Sport

2011.07.14. 02:26

U23-as Eb-n debütálnak a Dobó SE versenyzői

Mától vasárnapig az U23-as (20-22 éves) korosztály atlétikai Európa-bajnokságát rendezik a csehországi Ostravában - három Dobó SE-s résztvevővel.

Horváth Erika

Szabó Dani a júniusi, 70,86 méteres egyéni csúcsával a 12. helyen áll a nevezési listán.

- Tavaly még stabil technikával indítottam az évet, a sérülés miatti féléves kihagyás óta viszont ez elveszett, azóta csak keresgélek - mondta az éppen 20 éves, az ifi korosztályban vb-ezüstérmes, a juniorban vb-ötödik és -hatodik kalapácsvető. - Fejlődni fejlődtem, majdnem 71-nél tartok, de úgy érzem, van még bennem bőven. Jelen helyezetemben a 12-es döntőbe jutással maximálisan elégedett lennék, ahhoz 68-69 métert kellene teljesíteni a selejtezőbeli három kísérletből. De két év múlva majd merészebb álmaim lehetnek.

Ozorai Jenny tavaly ősz óta az Egyesült Államokban tanul. Az elmúlt év nyarán dobta a 66,12-os egyéni rekordját, idén 64,70-ig jutott (ezzel a 10. a ranglistán).

- Most jobb formában érzem magam, mint tavaly ilyenkor, amikor nagyobbat dobtam. Csak a kilenc órás átállás volt nagyon nehéz, mikor hazaértem, de már túl vagyok rajta. A kaliforniai egyetemen más módszerrel edzünk, nem a munka mennyiségére helyezik a hangsúlyt, sokkal inkább a mentális felkészülésre. A legfontosabb, hogy ott, a versenyen fejben rendben legyek. Szerintem 62 méter kell a 12-es döntőhöz. Ha sikerül, utána mindent megteszek, hogy a nyolcba is bekerüljek. Ott pedig bármi megtörténhet - mondta Jenny, akinek 1990-es születésűként ez az egyetlen U23-as Eb-lehetősége. Más korosztályos világversenyeken már bizonyította teóriáját, a 2008-as junior vb-n a 12. helyről dobta fel magát a dobogó alsó fokára, 2009-ben pedig junior Eb-ezüstérmes lett.

Gergelics Cintia mögött két junior világverseny van, a tavalyi vb-n bekerült a 12-es döntőbe, tizedik lett. A felnőtt korosztály "előszobájában" - nem egészen húszévesen - az idei 60,50 méter a 20. helyet jelenti a rajtlistán.

- Szeretnék minél nagyobbat dobni az Eb-n. Az edzéseken 61-62 méter körül dobálok, de ez versenyen még nem jött össze. De remélem, hamarosan ott is jobb leszek.

Németh Zsolt, a Dobó SE vezetőedzője is utazott Ostravába. "Csak akkor tudnak sikeresen szerepelni, ha nem becsülik alá a képességeiket, és önbizalommal versenyeznek" - mondta tanítványairól.

A lány kalapácsvetők pénteken selejteznek, szombaton (15.25) döntőznek, a fiúk selejtezője szombaton, fináléja vasárnap (13.30) lesz. Az U23-as Eb-ről az Eurosport közvetít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!