Sport

2012.03.23. 03:29

Helyén a láncszem: Pálóczi László nem hagyta cserben a diáksportot

A Vas Megyei Sportigazgatóság megszűnése ellenére Pálóczi László nem hagyta cserben a diáksportot; bár munkaviszonya már nincsen, otthonából szervezi a versenyeket.

Horváth Erika

Finanszírozási problémák miatt március 1-jével megszűnt a Vas Megyei Sportigazgatóság; dr. Varga Zoltán igazgató nyugdíjba vonul, volt munkatársainak a megyei közgyűlés segített új munkahelyet találni.  Pálóczi László ügyének megoldása viszont még várat magára. Azé a kollégáé, akinek éppen ebben az időszakban sokasodnak évről évre a feladatai. Ő viszont úgy vélte, nem hagyhatja cserben a diáksportot a felmenő rendszerű olimpiai szezon derekán. Még kétharmada hátra van az e tanévi versenyeknek, közel 40 megyei, tucatnyi országos elődöntő és egy országos finálé is.

- Munkám van, a mostani helyzetből adódóan az eddiginél jóval több is, csak éppen munkaviszonyom és fizetésem nincs - mondja Pálóczi László, aki 16 éve került a sportigazgatóságra, s azóta legfőbb munkája a diáksport volt. Évi 115-120 rendezvény felett bábáskodik. Cseppet sem mellesleg 1998-tól a Magyar Diáksport Szövetség elnökségi tagja. - Évről évre új kihívásokat jelentő nemes feladat a munkám. Ezért döntöttem úgy, hogy március 1-jével sem fordítok hátat, hanem utolsó erőmig segítem a diáksportot, hogy ne vesszen kárba a gyerekek és felkészítőik munkája, elérhessék a dicsőséget maguknak, iskolájuknak, a városnak, a megyének. Ez most nagyon nehéz időszak. Egyrészt otthonról gyakorlatilag csak interneten tudom tartani a kapcsolatot, és ennél azért nagyobb infrastruktúra kellene a szervezőmunkához. Aztán ott vannak még a gazdálkodással kapcsolatos feladatok, de szponzorok után is kell járni. Idén már nem kaptunk megyei támogatást, tehát hiányzik az a 3 millió forint, amiből a sok tavaszi versenyt finanszíroztuk.

Most hatalmas az összefogás, a megyei rendezvényeken társadalmi munkában dolgoznak a játékvezetők is. Köszönet az oktatási intézményeknek, akik díjmentesen bocsátják rendelkezésre a létesítményüket, de a Vízmű is elengedte a közel százezer forintos bérleti díjat a megyei úszó diákolimpián. Így most működtetni tudjuk a felmenő rendszer megyei szintjét. De ezzel a helyzettel nem lehet és nem szabad visszaélni. Ha a tavaszt így ki is húzzuk, a végtelenségig nem lehet szívességre alapozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!