Sport

2012.05.19. 22:44

A szép búcsúért: a Körmend fogadja az Albacompot

Körmend - A Fortress Lami-Véd Körmend kosárlabdacsapatának idei utolsó hazai mérkőzésén (vasárnap, 18.00) győznie kell az Albacomp ellen, ha versenyben akar maradni a bronzéremért.

Vas Népe

A két győztes meccsig tartó bronzcsatában 1-0-ra az Albacomp vezet, miután a csütörtöki első felvonást otthonában 75-64-re megnyerte. A rájátszásban a legutóbbi három mérkôzést elvesztő piros-feketéknek mindenképpen hozniuk kell a hazai találkozójukat a párharc folytatásához.

– Irányítóposzton elég szűkösen voltunk, de az elején jól kezdtünk, míg az Albacomp nem nagyon talált be, így nyolc-tíz ponttal elhúztunk – fogalmazott a körmendi bedobó, Fodor Gergely. – A fehérváriak azonban a második negyedtől összekapták magukat, mi viszont egyre többet hibáztunk. A végén még így is volt győzelmi esélyünk, de sajnos nem jött össze a siker. Nem szeretnénk, hogy szurkolóink vereséget lássanak, és remélem, hogy vasárnap mindenki mindent meg tesz majd azért, hogy győzelemmel búcsúzzunk a hazai pályától. Ellenfelünk előnyben van, felszabadultan játszhat, nyílván lezárná a párharcot, de mi meg harmadik meccsre akarjuk kényszeríteni az Albacompot, hogy még legyen esélyünk a bronzérem megszerzésére. A hibákat megpróbáljuk kijavítani, de a legfontosabb az akarat és a koncentráció, nagy odafigyeléssel ugyanis hozható ez a mérkőzés.

A legutóbbi meccsen keveset tudott vállalni a talpsérüléssel küzdő Eilingsfeld, míg a régóta gerinc- és térdbántalmakkal bajlódó English, valamint Ruják nem játszott.

– A szerdai edzésen estem egy nagyot. A bal oldalam belilult, de jobban a csuklóm sérült meg, alig bírom mozgatni – mondta Ruják András. – A csuklóm rögzítősínbe került, kezelésekre is járok, de jelenleg a kilincset is alig bírom lenyomni, és egy passzt sem tudnék elkapni. Szinte biztosan nem tudok játszani, valószínűleg a szezonom is véget ért. A bajnokságot szeretnénk jó szájízzel zárni, a harmadik hely a cél. A csapat képes rá, hogy az Albacompot előtt megszerezze a bronzérmet.

A mérkőzést dr. Vígh, Király és Török R. vezeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!