Sport

2012.06.06. 02:28

Diákolimpiai döntős kézisek

Körkép - A III. korcsoportos kézilabda diákolimpián országos döntőbe jutott a celldömölki Városi fiú-, és a Bolyai lánycsapata.

Vastag Nándor

A fiúknál az egyik országos elődöntőt Celldömölkön rendezték. A hazai pályán szereplő Városi általános iskolának csak két csapattal kellett felvennie a versenyt, ugyanis a várpalotai Nepomukit diákigazolványok hiánya miatt kizárták. A körmérkőzés során a győri Aranyt 23-19-re, a pécsi Városközpontit 29-19-re legyőzte, és az első hellyel országos fináléba került. A lányoknál a Bolyai járt szerencsével. A Győrben lebonyolított négyes tornán a dorogi általános iskolát 19-12-re, a győri Gárdonyit 26-14-re felülmúlva szerezte meg az aranyérmet, valamint a továbbjutást. A Zrínyi hasonló megmérettetésen Zalaegerszegen szerepelt. Először a játékvezetői támogatást kapó mohácsi Széchenyitől egygólos vereséget szenvedett, majd másodjára simán nyert a lenti Arany ellen, így harmadikként zárta a tornát. A fiúknál és a lányoknál is nyolc iskola részvételével zajló országos döntő június 17-19. között két helyszínen, Szegeden, illetve Hódmezővásárhelyen lesz.

Címkék#kézilabda
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!