Sport

2012.06.22. 13:21

Esztergom Ralira készülve

Kondella Pétert és hű navigátorát Fülep Edinát kérdezte Hajósi Miklós az Esztergom Rali előtt.

Hajósi Miklós

- Újra Esztergom Rali, viszont más pályákon. Ezekről mesélnél nekem?

- Már nagyon várjuk. Minden verseny új, tavaly azért, mert először mentünk a pályákon, idén azért, mert új pályák (is) vannak. Ezeknek a pályáknak az egyik részét ismerjük, ami kb. 6 km, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy jól fel tudjuk írni. Szerintem, ebben van a titok. Nem szeretem a pályaversenyző rallysokat, akik annyit mennek rajta, hogy minden fűszálat ismernek, arra ott van a gyorsasági szakosztály. Jó kezdeményezés az idei évben, hogy más szakaszokon tudunk versenyezni, illetve nem a megszokott irányban, ez mindenképp érdekessé teszi a versenyeket.

- A Váltó hibát miképpen sikerült orvosolni, ami ugye az Ózd Rali eredményét is befolyásolta?

- Ki kellett pár alkatrészt cserélni a váltóban, de már kész van, így remélem már csak rajtunk fog múlni az eredmény. Egy technikai sportban ez benne van, de nehéz feldolgozni, és elfogadni, hogy hiába van bennem több, ha az autó nem tökéletes és nem tudom kihozni a várt eredményt.

 

 

- A ponttáblázatban hogy álltok a Rali Túra sorozatban?

- A második versenyen az első körben még vezettük a kategóriát, és nem sokkal voltunk lemaradva az „N” csoport első helyétől, de a 3. fokozat hiánya miatt a versenyt az N3 kategória 2., az „N” csoport 5. helyén fejeztük be. Így még vezetjük az N3-as kategóriát, és egy ponttal vagyunk lemaradva az „N” csoport első helyétől. Azon dolgozunk, hogy Esztergom Rally után meg tudjuk tartani az első helyet az N3 kategóriában, és átvegyük a vezetést az „N” csoportban is.

- A szomszédos országokban lévő rally versenyeken egyre több a magyar induló. Ti is terveztek esetleg egy kis kiruccanást?

- Mindenképp szeretnénk megmérettetni magunkat külföldön is, de ez szerintem még nem az idei évben lesz. Első sorban a hazai bajnokság a fontos. Úgy érzem, mindenkinek kell külföldön versenyeznie, hogy egy egészséges értékelést tudjon végezni.

- Navigátori feladatokról kérdezem navigátorod, Edinát. Mesélnél egy Rali Túrás hétvégi versenyről? Az itiner írástól az etap itinerig.

- Nagyon megtetszett a versenyzés, egyrészt mert szeretem ezt a sportot, másrészt mert nagyon jó, baráti hangulatban töltünk el 2-3 napot. Kellett 2-3 verseny, hogy megtanuljam, hogyan is épül fel egy rally verseny a versenyzők részéről. Ha távoli versenyről van szó, már pénteken leutazunk, és, ha van rá lehetőség, tesztelünk pár kilométert. Ez olyan „szokjunk vissza az autóba” teszt. Este sütögetés, pálinkázás, sörözés, és persze sok móka hangol rá minket a versenyre. Szombaton, mint mindenki, mi is megyünk pályát felírni. Az elején még lassan ment, mert nem nagyon tudtam, mit hogyan kell írni, hogy azt vissza tudjam mondani, de mostanra kialakult a saját „stílusom”, ezért jobban tudok arra figyelni, hogy mit miért diktál. Egy regényt tudnék írni a navigátori feladatról, pedig még nagyon az elején vagyok. Peti mellett ülök az autóban a hétköznapokban is, ezért a vezetési stílusát már megszoktam, így könnyebb a versenyzés, mert tudom, hogy mikor kell rászólnom.

Köszönet a Támogatóinknak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!