Sport

2012.08.01. 23:17

Elutazott Londonba Pars Krisztián és edzője

Szombathely - A szerda reggeli – a verseny előtti utolsó – dobóedzés után elutazott Londonba a Dobó SE kalapácsvetője, Pars Krisztián és edzője, Németh Zsolt.

Horváth Erika

Szerda reggel 8 órakor a Dobó SE elnökségének tagjai is gyülekeztek a Sugár úti dobópályán, hogy elutazása előtt búcsút vegyenek a klub klasszisától, nagy olimpiai reménységüktől, Pars Krisztiántól. A bemelegítő futást kutyusával, Döncivel végezte a vb-ezüstérmes, Európa-bajnok kalapácsvetô, majd hamarosan megkezdte az utolsó itthoni edzést. Már csak egy tucatnyi dobás volt a penzum, és annak végeztével elégedettnek tűnt, akárcsak Németh Zsolt. Az edző ezt megelőzően elmondta, hogy jó formában van Krisztián, s az utóbbi öt dobóedzésen nem dobott 80 méter alatt. Hát, most sem volt ez másként.

– Már a portugáliai edzőtábor is jól sikerült. Sokat jelentett hogy a médiától távol, csendben dolgozhattunk. Itthon ebből a szempontból nehezebb, de egyre jobban megy a dobás. Azért még mindig van olyan eleme a mozgássor végének, amin tökéletesíteni kell. Az erőmmel nincs baj. Az elmúlt hét már inkább a rápihenés, fejben tisztulás jegyében telt – mondta az indulás előtt Pars Krisztián. – Még egy kicsit izgat, hogy milyen is lesz a londoni dobókör. Szeretnék jó körülményeket a versenyen, aztán persze döntőbe jutni. Ott akkor leszek elégedett, ha sikerül megdobnom a tavalyi vb-eredményemet (81,18). De az álmom valójában ugyanaz a helyezés, mint amit a sajtó is vár tőlem.

Németh Zsolt még annyit tett hozzá, ha Krisztián jól megcsinálja a mozgássort, s a körülmények sem gátolják, nem lehet baj. Persze sok függ attól is, hogy az eddig a nyilvánosságtól elzártan készülő riválisok mivel rukkolnak elő.

– Tavaly Dél-Korában volt a világbajnokság, és az átállás, a nagy pára sok energiát elvett Krisztiántól. Most, európai verseny lévén ezt megspórolhatta. Ez volt az utolsó dobóedzésünk a pénteki selejtező előtt; bizakodó vagyok – zárta szavait az edző.

Fél tízkor már indultak is Budapestre, ahonnan aztán Londonba repültek.

A férfi kalapácsvetésben 32 ország 43 versenyzője szerzett olimpiai indulási jogot. A két csoportban rendezendő selejtező egymás után lesz pénteken 12.20-tól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!