Sport

2012.08.16. 08:17

Parsékat ünnepelték - Nagy tömeg fogadta a szombathelyi olimpikonokat

Szombathely – Több ezres tömeg fogadta, ünnepelte a londoni ötkarikás játékokról hazatért szombathelyi olimpikonokat – elsősorban Pars Krisztiánt, aki 44 év után szerzett olimpiai aranyérmet a városnak.

Horváth Erika

Óriási tömeg fogadta a Városházáról induló londoni olimpiát megjárt szombathelyi különítményt. A lehető legnagyobb eredményt elérő, olimpiai bajnoki címet szerzett kalapácsvető, Pars Krisztián két ló vontatta bigán utazott, gyalog követte edzője, Németh Zsolt, a két szabadfogású birkózó olimpikonunk, az ötödik helyre ért Hatos Gábor és Ligeti Dániel, valamint az ő mesterük, Veréb István. A Szombathelyi Fúvószenekar adta a ritmust, vastaps, gratulációk özöne, fényképezőgépek villogása közepette értek a város potentátjaival együtt a színpadhoz. Ott egyenként is kiélvezhették  a közönség, szurkolók szeretetét, tiszteletét – s bizony el is érzékenyültek a fogadtatástól ezek a kemény sportemberek. Az ünnepségen a város elismerése mellett országos kitüntetést is átvehettek londoni hőseink Hende Csaba honvédelmi minisztertől.

A hat órára meghirdetett fogadási ünnepségre a Városházán gyülekeztek az olimpikonok, a hozzátartozók, és mindazok a város és cégvezetők, akik őket kívánták köszönteni. Ott volt természetesen Szarka Zoltán is, aki 1968-ban a labdarúgó-válogatott tagjaként szerzett hasonló örömet Vas megyének, Szombathelynek – aztán később át is adta a stafétabotot az utódnak. És Márkus Erzsébet, a 2000-es, sydneyi olimpia ezüstérmes súlyemelője. A friss olimpiai bajnok Pars Krisztián édesanyja, Mária elmondta, most már tudja, milyen is az, amikor a sportolók azt állítják, nem tudják felfogni sikerüket. Ő most is csak a fiát látja, akire persze nagyon büszke, mert idáig eljutott. Németh Pál mesteredző özvegye, Mariann néni a vegyes érzéseiről beszélt. Az örömről, hogy teljesült férje nagy vágya, és hogy Zsolt fia, de Laci is mindent megtettek, s részesei voltak ennek a sikernek. De persze ott a bánat, hogy a dobóiskolát felépítő férje ezt nem érhette meg.

Az olimpikonok, Pars Krisztián, Hatos Gábor, Ligeti Dániel, edzőik, Németh Zsolt és Veréb István már a Városházán is sok gratulációt kaptak, de onnan kilépve tapasztalhatták meg igazán, hogy mennyien köszönik nekik az élményt, amit szombathelyiként átélhettek a londoni olimpiai közvetítések során, és mennyien értékelik azt a sok munkát, amit az ötkarikás részvételért, s az ottani jó szereplésért elvégeztek.

Dr. Puskás Tivadar köszöntőjében természetesen szó esett a többi nagy magyar sikerről is, amiért hallhatóan szintén nagyon hálás volt a publikum. Előbb a birkózók léptek színre, majd a Halmay olimpiai hagyományőrző egyesület filmösszeállítása után – ami Németh Pál felidézésével kezdődött, s az olimpiai eredményhirdetéssel zárult – Pars Krisztián és Németh Zsolt következett. Felidéződtek a legszebb pillanatok, legnagyobb élmények, majd Hende Csaba honvédelmi miniszter is köszöntötte az ünnepelteknek. Pars Krisztiánnak a legmagasabb katonai elismerést, „A hazáért” kitüntetést adományozta – először kapta civil ember –, edzőjének milleniumi dísztőrt adott át. A birkózó trió emlékérmet vehetett át a minisztertől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!