Sport

2012.09.20. 07:28

Dobogós karatékák: Osztrák versenyen a Leo két képviselője

Fürstenfeld - Az Alpok-Adria nyílt nemzetközi versenyen többször is dobogóra állhatott a Leo Karate-Do SE két képviselője.

Vastag Nándor

A kata (formagyakorlat) versenyszám U21-es kategóriájában Gál Enikőnek csak döntőznie kellett. A fináléban a többszörös osztrák bajnoktól, Júlia Königtől kikapott és ezüstérmes lett. A szeniorok négyfős mezőnyében Németh Zsuzsanna körmérkőzést vívott. Első meccsén alulmaradt az osztrák bajnokkal szemben, a másodikon egyhangú pontozással múlta felül ellenfelét, a harmadikon pedig 3:2-re kikapott, így bronzérmet vehetett át. Kumitében (küzdelem) Gál Enikő az idősebbek között és nagyobb súlycsoportban indult. Első mérkőzésén a nála jóval erősebb és rutinosabb osztrák ellenfelétől, majd klubtársától is kikapott, így harmadikként végzett. Németh Zsuzsanna a dobogó második fokára állhatott fel, mert az osztrák riválist ő sem tudta legyőzni. Ezután a nyílt kategória versenye következett, amiben súlyhatár nélkül bárki nevezhetett. A szombathelyi karatékák mindkét osztrák vetélytársuktól kikaptak, míg az egymás elleni csatájukat Zsuzsanna egy ponttal nyerte Enikő ellen – mivel megosztott harmadik helyet hirdettek, így végül mindketten dobogóra állhattak. A Leo csapata két ezüst- és négy bronzéremmel zárta a fürstenfeldi nemzetközi versenyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!