Sport

2012.09.20. 14:24

Kiss Norbert a debütálás helyszínén

Budapest - Kiss Norbert visszatér debütálása helyszínére, a hétvégén újra Zolderben száguld a kamionos Európa-bajnokság mezőnye.

Vastag Nándor

A 11 állomásból álló kamionos Eb kilencedik versenyhétvégéjének a belgiumi Zolder ad otthont. A szombathelyi Kiss Norbert szívéhez közel áll a pálya, ugyanis tavaly itt debütált az OXXO Energy Truck Race Team pilótájaként a sorozatban, és rögtön egy negyedik hellyel tette le a névjegyét.

- Végre sikerült lebonyolítani az első tesztnapunkat, a kalocsai reptéren tét nélkül körözhettünk - mondta Kiss Norbert. - Több dolgot is kipróbáltunk, fejlesztéseket is, és az eredményekből sokat tanultunk. A kamion jól működött, gyorsultunk is, így várom már a versenyt. Zolderben tapasztalatom is van, itt indultam először az Eb-n. Ez egy nagyon hangulatos, jó vonalvezetésű pálya, és kellemes emlékek fűznek hozzá. A pozitív előjelek alapján stabilan a hetedik-nyolcadik hely körül lehetünk, és remélhetőleg a dobogóért is tudunk majd csatázni.

A szokásoktól eltérően a szabadedzéseket nem pénteken, hanem szombat délelőtt tartják Belgiumban. Utána lesz egy időmérő, valamint két futam, míg vasárnap már csak az időmérőt és a versenyeket rendezik meg Zolderben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik