Sport

2012.09.05. 16:57

Következik a harmadik nagy sportágválasztó

Szombathely - Az NYME-SEK udvarán és sportlétesítményeiben pénteken és szombaton rendezik meg a harmadik Szombathelyi Nagy Sportágválasztót.

Vastag Nándor

Az elmúlt két évben nagy sikerrel és rengeteg résztvevővel bonyolították le a rendezvényt a szervezők idén is hasonlóra számítanak.

- Ezreket mozgat meg a rendezvény, gyerekeket, fiatalokat, tanárokat, szülőket, családokat. Ez a sport ünnepe lesz - mondta a Szombathelyi Nagy Sportágválasztót felvezető sajtótájékoztatón prof. dr. Gadányi Károly, a házigazda Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának elnök-rektorhelyettese.

A Pannonsport Kft. részéről Nagy Csaba ismertette a részleteket.

A két nap alatt közel 40 sportág mutatkozik be. Színesíti a programot, hogy az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián, edzője, Németh Zsolt, a nyári játékokon bronzérmes(?) birkózó, Hatos Gábor, a tornász Csillag Tünde, a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatának trénere, Artner Tamás, valamint a Falco-SZOVA KC Szombathely kosarasai és a Viktória-Trend Optika FC női focistái is részt vesznek a sportágválasztón.

A helyszínek elsősorban a Gagarin utcai kapu felöl közelíthetők meg, de főleg szombaton az egyetem C-épületénél, valamint a Szinyei utcánál is fogadnak vendégeket. A sportágakkal az NYME-SEK udvarán, a parkolóban, a sportcsarnokban és a szertornateremben lehet megismerkedni. Az eligazodásban az intézmény hallgatói, valamint térkép is segít. A résztvevők pontgyűjtő füzettel indulhatnak útnak, és ha öt sportágat kipróbálnak, akkor apró, játékos ajándékot kapnak. Pénteken 9 és 16 óra között lesznek programok, melyek elsősorban az óvodáknak és az iskoláknak szólnak. Szombaton 10-16 óra között a nagyközönségé lesz a terep, a fiatalokat már a szüleikkel együtt várják a sportágválasztóra. Ekkor lesz a Fitt-Mix program is, melynek díszvendége Schobert Norbert és Rubint Réka lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!