Sport

2012.10.28. 11:41

F1 Indiai Nagydíj - Vettel győzött (videóval)

Sebastian Vettel, a Red Bull pilótája győzött vasárnap a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idei 17. futamán, az Indiai Nagydíjon.

MTI

A versenyhétvége előtt is nyílt titok volt, hogy az újdelhi aszfaltcsík a Red Bulloknak fekszik, s ezt erősítette meg a szombati időmérő is, amit Sebastian Vettel nyert meg, 44 ezredmásodperccel megelőzve csapattársát, az ausztrál Mark Webbert.

A futam rajtjánál aztán ők ketten megtartották e pozícióikat, mögöttük viszont Fernando Alonso is igencsak csipkedte magát: néhány kanyar után a brit Lewis Hamilton (McLaren) elé került, majd pár kör elteltével az istálló másik versenyzőjét, a szintén brit Jenson Buttont is átugrotta. Az ezüst színű autók ezzel ki is estek a dobogóért folytatott küzdelemből.

A korábbi kétszeres világbajnok spanyol azonban a táv hátralévő részében sem pihent: üldözni kezdte a második helyen autózó Webbert, majd 12 körrel a leintés előtt meg is tudta előzni. Nagy jelentőségű manőver volt ez, hiszen így a szerzett pontok tekintetében a Ferrari pilótája a lehető legkisebb különbséggel kapott ki a versenyen a győztes Vetteltől, és három versennyel a szezon zárása előtt a 13 pontos különbséget látva nagy jóindulattal sem állítható, hogy bármi eldőlt volna az összetettben.

Az ugyancsak kétszeres világbajnok német pilóta – ismert: a két legutóbbi kiírásban diadalmaskodott ő – idei ötödik, pályafutása során pedig 26. futamgyőzelmét szerezte meg. Vettel első helye – ezzel sorozatban negyedik sikere – egy pillanatig sem forgott veszélyben a futamon.

Az Indiai Nagydíj végeredménye: 1. Vettel 1:31:10.744 óra, 2. Alonso 9,437 másodperc hátrány. 3. Webber 13,217, 4. Hamilton 13,909, 5. Button 26,266, 6. Massa (brazil, Ferrari) 44,674, 7. Räikkönen (finn, Lotus) 45,227, 8. Hülkenberg (német, Force India) 54,998, 9. Grosjean (francia, Lotus) 56,103, 10. Senna (brazil, Williams) 1:14,975.

A pontverseny állása, pilóták: 1. Vettel 240 pont, 2. Alonso 227, 3. Räikkönen 173, 4. Webber 167, 5. Hamilton 165, 6. Button 141.

Konstruktőrök: 1. Red Bull 407, 2. Ferrari 316, 3. McLaren 306.

Videó: Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Jenson Button csatája


 Legközelebb már most vasárnap, az Abu Dzabi Nagydíjon csökkenhet vagy nőhet a különbség Vettel és Alonso között. Ezen a pályán – ahol a körözés egyedülálló módon naplemente előtt kezdődik, és már sötétben ér véget – az első nagydíjat Vettel nyerte meg, tavaly pedig itt biztosította be vb-címét.

 Legközelebb már most vasárnap, az Abu Dzabi Nagydíjon csökkenhet vagy nőhet a különbség Vettel és Alonso között. Ezen a pályán – ahol a körözés egyedülálló módon naplemente előtt kezdődik, és már sötétben ér véget – az első nagydíjat Vettel nyerte meg, tavaly pedig itt biztosította be vb-címét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!