Sport

2013.01.24. 13:58

Afrikába mennek - Éremért hajtanak a Budapest-Bamakón

A Savaria Motorsport Team SE versenyzője, Németh Imre harmadszor is nekivág a Budapest-Bamako afrikai autóversenynek. Ezúttal Novák Tamás oldalán és az éremszerzés reményében.

Tóth Gábor

Az idén már nyolcadik alkalommal rendezik meg a "fapados Dakar" becenévvel illetett nemzetközi autóversenyt. A körülbelül 150 autót felvonultató mezőny pénteken rajtol Budapestről  a Németh-Novák kettős csütörtökön a városháza előtt búcsúzott szűkebb hazájától, támogatóitól, szurkolóitól.

A 3000 köbcentis, több mint 200 lóerős, terepralira átépített Nissan Patrolra 9 és fél ezer kilométer vár. A vasi, szombathelyi színeket képviselő csapat Szlovénia, Olaszország, Franciaország érintése után Spanyolországból hajózik át Marokkóba, majd a folytatásban a Mauritánia, Szenegál útvonalon érkezik meg Bissau-Guinea fővárosába, Bissauba, a tervek szerint február 9-én.

 

 

Rajtra készen. Balról Füllerné László Marianna, Füller Krisztián, Németh Imre, Novák Tamás, Bíró Gábor (Kiss Teodóra)

- Az autót a legjobb tudásunk szerint felkészítettük az embert próbáló távra, körülményekre - tudtuk meg Németh Imrétől a városháza előtti kisebb rajtceremónián. - Jutott némi idő a tesztelésre is. Azt például kijelenthetem, hogy a havat jól bírja, az elmúlt napokban ugyanis sok autót mentettem ki az árokból  kár, hogy Afrikában sok hóval nem fogunk találkozni. Verseny kategóriában közel 80 autó áll rajthoz, szeretnénk legalább éremmel zárni a versenyt. Most indulok harmadszor a Budapest-Bamakón, először 43., másodszor pedig 11. lettem. Navigátorom, Novák Tamás már háromszor megnyerte a versenyt, nagyon számítok az ő tapasztalatára. Köztudott, hogy ez a verseny jótékonysági célokat is szolgál, mi egy mentőautót vásároltunk egy bissaui gyerekkórház részére, továbbá tanszereket, gyógyszereket is viszünk.

Mivel a mentőautó lábon megy ki Afrikába, azért ezt a járművet is alaposan fel kellett készíteni. Sőt, beneveztük túra kategóriában. A Nissan a 008-as, míg a Toyota mentő 145-ös rajtszámot kapta. Egyébként Bíró Gábor és Bíró Zoltán személyében kipróbált sofőrökre bíztuk a mentőautót. Bizakodva várom a versenyt, remélem, hogy jó eredményekkel tudjuk meghálálni támogatóink segítségét, és az értünk szorítóknak sem akarunk csalódást okozni.

A városháza elől dr. Puskás Tivadar polgármester és Lazáry Viktor alpolgármester búcsúztatta a versenyzőket. A vasi deglegációhoz csatlakozott még egy autó, FM Truck Bamako Team néven egy osztrák-magyar (Rohonc-Szombathely) társaság Füller Krisztián vezetésével. 




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!