Sport

2013.01.26. 19:09

Győzelmével a felsőházra pályázik a Körmend

Körmend - Bár a tabellán egymás mögött áll a körmendi és a nyíregyházi csapat, de a kezdéskor nem volt egy súlycsoportban a két csapat...

Németh Zsolt

A Körmend jól védekezett és ekkor főleg Austin révén remekül támadott. A 2. percben 7-0-s állásnál már időt is kellett kérnie Ferenczi Tamásnak. Az addigi összes kosarat Austin szerezte, sőt az első negyedben három triplával már 13 pontot gyűjtött. Aztán könnyelműbbé váltak a hazai támadás befejezések, emiatt a másik Tamás, Hencsey mester gyűjtötte maga köré az övéit. Riják is jó formát mutatott, de a játékrész legvégén az addig is agilis Nelson egy triplával hat pontra hozta fel a vendégeket.

A második negyed elején újra bekezdett a piros-fekete alakulat. A játékrész közepére 16 pontra nőtt a differencia, amiben része volt a cseréből beálló Fodor Gergelynek. A csapatkapitány kedden lázasodott be, csak pénteken este tudott először edzeni, de ez nem látszott a játékán. Meglepő volt az is, hogy az aprótermetű irányító, Krayem a lepattanózásban is jeleskedett. 20 perc alatt hét pont mellé öt labdát is lekapott.

A harmadik játékrészt Nelson vezérletével a vendégek nyerték hét ponttal, így egyre fogyott a körmendi előny, csak Ruják volt ekkor dicsérhető hazai oldalon. Sőt, a negyedik negyed elején Davis hármasával négy pontra zárkóztak a vendégek. Ekkor távolinak tűnt az a körmendi cél, hogy több mint 17 ponttal nyerjenek a piros-feketék. Novemberben ugyanis annyival kaptak ki Nyíregyházán, és a rendkívül sűrű középmezőnyben az egymás elleni eredmény sem lényegtelen. Sok hiba csúszott a játékba mindkét oldalon. Rontott dobások, eladott labdák tarkították a játékot. Aztán lépésről lépésre elkezdett újra nőni a hazai előny. Erről elsősorban Austin gondoskodott, aki szorgalmasan értékesítette a javára megítélt büntetőket. Ritka esemény, hogy együttes sportszerűtlent ítélnek a játékvezetők, most megtörtént. Shaw és Mohácsi akaszkodott össze, ezt büntették.

Amikor a különbség átlépte tíz pontot, időt kértek a vendégek, de Austin és Shaw kosaraival egyre nőtt a differencia. Másfél perccel a vége előtt kipontozódott a mezőny legjobb teljesítményét nyújtó Nelson, ami megpecsételte a vendégek sorsát. A Körmend taktikus játékkal végül hozta a 17 pont feletti különbséget, tovább javítva esélyeit a felsőházi szereplésre. Kedden ehhez egy újabb lépést tehetnek az elhalasztott bajnokin, a ZTE ellen.

 

Lami-Véd Körmend – Marso-Vagép Nyíregyházi KK 83–64 (24–18, 23–15, 18–25, 18–6)

Körmend, 1800 néző V: Pálla, Török, Németh

Körmend: RUJÁK 17/6, Krayem 11. Ferencz 4, AUSTIN 26/9, Shaw 13

Csere: Sonyák, Farkas 4, Fodor 6,Kutasi 2

Vezetőedző: Hencsey Tamás

Nyíregyháza: NELSON 25/3, Mohácsi 7, Berkis 8/6, Boldizsár 6/6, DAVIS 16/3

Csere: Kaluha 2, Siska, Varga

Vezetőedző: Ferenczi Tamás

Az eredmény alakulása. 6. p.: 18-7. 9. p.: 22-11. 15. p.: 38-22. 20. p.: 44-33. 21.. p.: 54-37. 27. p.: 58-51. 31. p.: 65-61. 38. p.:79-64

Kipontozódott: Nelson 39. p.

Mestermérleg:

Hencsey Tamás: – Nagyon örülök, különösen annak, hogy többel nyertünk, mint amivel Nyíregyházán kikaptunk. Ma csak 64 pontot kaptunk, ami azt mutatja, hogy a védekezésünk ma jól működött, és a másik gyengénk sem jött elő, megnyertük a lepattanó harcot. Köszönjük a közönségnek a remek hangulatot!

Ferenczi Tamás: – Nagyon bosszús vagyok, mert az elmúlt hetekben mutatottnál sokkal jobban kosárlabdáztunk, de az üres dobásainkat elhibáztuk, és két óriási taktikai fegyelmezetlenséggel még egymás elleniben is rosszabbul zártunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!