Sport

2013.01.18. 16:53

Radó számára már csak rossz emlék sérülése

Szombathely - A magyar futball egyik legnagyobb tehetsége, a mindössze 19 esztendős Radó András számára az őszi szezon - pontosabban a vége - sérülése miatt nem úgy alakult, ahogy eltervezte.

Pum András

A Szombathelyi Haladás korosztályos válogatott játékosa, Radó András "majd két hónapot hagyott ki ősszel idegbecsípődése miatt, és utána bizony időre volt szüksége, mire ismét játékba lendült. A Nemzeti Sport pénteki számában hányattatásairól mesélt.

- Még most sem könnyű erről beszélni - mondta a sportnapilapnak Radó András. - Emlékszem, a hatodik fordulóban, a Paks elleni mérkőzés tizenötödik percében egy szerencsétlen mozdulat után erős szúrást éreztem a derekamban. Gondoltam, a félidőben összeszedem magam, pihenek egy kicsit, és jobb lesz, de amikor megpróbáltam felállni, nem ment, hiszen a meleg izom lassan lehűlt. Borzalmas érzés volt. Sohasem volt semmilyen nyavalyám, nem is sejtettem, milyen kálvária vár rám.

Ha egészséges, nehéz megállítani Radó Andrást

- Elsősorban lelkileg viseltek meg a történtek - folytatta Radó. - A legnehezebb nem is a fájdalom eltűrése volt, hanem az, hogy nem tudták megmondani, mi a bajom. Végül akupunktúrás kezelés kaptam, amely hatásosnak bizonyult. Háterősítő gyakorlatlistát is a kezembe nyomtak, ezeket még ma is végzem. Az orvos azt mondta, hogy ha rendszeresen gyógytornázom, kisebb az esélye annak, hogy újra idegbecsípődéssel kell szenvednem. De rengeteget számít az is, hogy a Halinál stabilizációs gyakorlatokat végzünk, hetente legalább kétszer-háromszor. Az őszi szezonban körülbelül két hónapot hagytam ki, de remélem, örökké elfelejthetem ezt az időszakot. A legfontosabb, hogy ma már makkegészségesnek vallhatok magam, ami azért is lényeges, mert a sérülés után éreztem, nem megy úgy a játék, mint előtte.

- A jelenlegi tizenegyedik helyről legalább a negyedik-ötödikig jó lenne felkúszni. A Hali az előző három szezonban nagyszerűen szerepelt a tavasszal, remélem az idén is így lesz - bizakodott Radó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!