2013.02.03. 21:07
Németh Zsoltot választották a MASZ egyik alelnökének
A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésének részvevői úgy döntöttek, hogy Gyulai Miklós marad az elnök - de egyelőre csak három hónapig.
Miután a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségének létszáma 70 százalék alá csökkent, az alapszabálynak megfelelően rendkívüli tisztújító küldöttgyűlést hívtak össze. Mivel a jelenlévők többféleképpen értelmezték az alapszabály rendelkezését, szavazással döntöttek arról, hogy négy évre, vagy csak három hónapra, az évi rendes küldöttgyűlésig válasszák meg a tisztségviselőket. A többség arra voksolt, hogy májusban újabb tisztújító közgyűlést kell tartani.
Németh Zsoltot alelnöknek választotta a MASZ közgyűlése (Fotó: Kiss Teodóra)
Eredetileg egyetlen jelölt volt az elnöki posztra, a 2009 óta ebben a feladatkörben dolgozó Gyulai Miklós. De a pécsiek javaslatára K. Szabó Gábor egykori válogatott hosszútávfutó, a debreceni sportuszoda igazgatója is felkerült az elnökjelölti listára. A küldöttek közül 37-en szavaztak Gyulaira és 21-en K. Szabóra.
Mivel az alapszabály tavalyi módosítása alapján 2013-tól az elnökségnek 7 fősnek kell lennie - eddig 13 tagú volt -, a küldöttgyűlés új elnökségi tagokat is választott. A két alelnök Szalma László és a szombathelyi Dobó SE vezetőedzője, az olimpiai bajnok Pars Krisztián edzője, Németh Zsolt lett, az elnökségbe rajtuk kívül még Szatmáry-Antal Tamás, Magyariné Oroszi Zsuzsanna, Szabóné Molnár Krisztina és Knipl István került be.