Sport

2013.03.15. 10:31

Az M1-esen éjszakáztak a Haladás-focisták

Hét korosztályos válogatott valamint az Illés Akadémia két edzője, Simon Attila és Marton Róbert csütörtök este Bábolna után, az M1-esen akadt el.

Pum András

A Dunántúlt beborító hó és a viharos szél megkeserített az Illés Akadémia-Haladás U17-es és U18-as válogatottjainak életét is. A fiatalok Telkiben edzőtáboroztak, Szombathelyről Marton Róbert és Simon Attila edzők utaztak el értük,hogy a tábor zárása után hazahozzák a fiatalokat.

Az Illés Akadémia kilenc személyes kisbusza csütörtök délután el is indult az M1-esen hazafelé, ám mint azt Marton Róbert a haladas.hu megtudta, csütörtök 17 órától ma délelőtt 11-ig mindössze öt kilométert tudtak megtenni. A havazás az óriási szél miatt ezt a pár kilométert is még tegnap tudták le, így az éjszakát az autópályán, a kilenc személyes kisbuszban töltötte az U18-as válogatott Medgyes Zoltán, Németh Márió, az U17-es Grabant Bence, Rácz Barnabás, Bedi Noel, Bölcsföldi Milán, Tihanyi Olivér - valamint Marton Róbert és Simon Attila edzők. Marton Róberten kívül valamennyiük telefonja lemerült, a trénertől annyit sikerült megtudnunk, hogy Bábolna után 20 kilométerrel rostokolnak, és a katasztrófavédelem azt tervezi, Komárom és Győr között átvágják az autópálya szalagkorlátját, és a Budapest felé tartó oldalon egy sávban Győr felé is lehet majd haladni. A tréner reméli: végre megindul a forgalom, és hamarosan némi enni,- és innivalóhoz is jutnak.

A rendkívüli időjárásra tekintettel, közlekedésbiztonsági okok miatt pénteken lezárták az M1-M7 autópályák fővárosból kivezető közös szakaszát (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A Haladás ügyvezető igazgatója, Tóth Miklós csütörtökön Budapesten járt az MLSZ-ben, ám ő már haza sem tudott indulni, így a fővárosban éjszakázott.

A Vasi hóhelyzetet itt követheti nyomon, itt pedig az országos eseményekről tájékozódhat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!