2013.03.08. 17:20
Folytatná veretlenségi sorozatát a Haladás
Szombaton 14 órakor a kilencedik Szombathelyi Haladás a hatodik Diósgyőr vendége lesz. A három pontért utazunk Miskolcra. Rajos Gábor és Búrány Zoltán helyettesíti a sérült Simont és az eltiltott Iszlait.
Az egyik legjobb anyagi körülmények között működő csapathoz látogat szombaton a Szombathelyi Haladás. A Diósgyőr az utóbbi időben rendre válogatott játékosokkal erősíti meg keretét. Tavaly nyáron a középpályás Elek Ákost, ősszel a csatár Rudolf Gergelyt, a télen pedig a hátvéd Kádár Tamást szerződtették - egytől-egyig jól csengő név. Emellett a spanyol trió - Gallardo, Luque, Fernando - is jó játékerőt képvisel, de említhetnénk az utánpótlás-válogatott Gosztonyi Andrást is, vagy akár Tisza Tibort. Kádár kivételével valamennyien a középpályás,- és csatárszekció tagjai, talán a hátsó alakzatuk gyengébb a piros-fehéreknek. A Diósgyőr a tavaszi első fordulóban Tisza 17. percben lőtt góljával idegenben 1:0-ra legyőzte az Egert. A miskolciak eddigi kilenc hazai meccsük közül hatot megnyertek, egy döntetlent játszottak és kétszer - Győr és Kaposvár ellen - kikaptak. Jó ómen lehet, hogy hozzánk hasonlóan a kisalföldi és a somogyi gárda is zöld-fehér színösszeállításban játszik. A Diósgyőr jelenleg 27 egységet gyűjtve a hatodik helyen áll a bajnoki tabellán, három egységgel és ugyanennyi pozícióval megelőzve a mieinket.
Rajos Gábor (jobbról) kezdő lesz a Diósgyőr ellen. Fotó: Szendi Péter
Ami a Halit illeti: a vasiak egy nyögvenyelős meccsen 2:1-re verték a tavaszi nyitányon a Siófokot, mondjuk a sáros pálya eleve nem volt alkalmas szemet gyönyörkedtető játékra. A három pont azonban a tarsolyban, egy újabb győzelemmel pedig be is érnénk Tiszáékat. Ősszel a két csapat gólnélküli döntetlent játszott Szombathelyen.
- Nagyon erős a diósgyőri csapat, egy sor válogatott játékost szerződtettek, például Eleket, Kádárt, Rudolfot - mondta Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője a haladas.hu-nak. - De említhetném a légiósokat is, Gallardót, Luque-t, Seydit, Abdouramant vagy a tehetséges fiatalokat, Takácsot, Gosztonyit. Még egyszer hangsúlyozom: nagyon erős brigád a miskolci. Ennek megfelelően komoly céljaik vannak, a dobogón vagy a dobogó közeli helyeken akarnak végezni. Arra készülünk, hogy az első perctől kezdve nagy nyomás alatt akarnak tartani bennünk, de ez nem meglepő, hiszen ők játszanak otthon, ők a meccs esélyesei. 4-4-2-es felállásban, két belső támadóval - Rudolffal és Tiszával - játszanak, mögöttük pedig ott van Seydi és Bacsa. Kétségtelen, a támadószekciójuk roppant erős, ezért az előrejátékra fektetik a hangsúlyt. Csakis akkor van esélyünk ellenük, ha bátran futballozunk. A Siófok elleni győzelem után már nyugodtan játszhatunk, nem lesz akkor teher a játékosokon. Ez a felszabadultság egyébként a heti edzésmunkán is látszódott. Az is biztos, hogy jobb lesz a pálya talaja, mint a Rohonci úton volt, úgyhogy egy jó meccset várok. Szeretnénk folytatni öt meccs óta tartó veretlenségi sorozatunkat, megpróbálunk nagyon tisztességes eredményt elérni Diósgyőrben - a három pontért lépünk pályára. Biztos vagyok benne, a sok néző, a jó hangulat a mi játékosainkat is feldobja. Simon, Kulcsár, Kenesei, Gyurján sérült, Iszlai eltiltott.
Összeállítás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Fehér, Devecseri - Rajos, Búrány - Radó, Nagy G., Halmosi - Andorka.
Cserék: Mursits, Tóth P., Jagodics M., Kalász, Németh M., Szakály, Ugrai.
A mérkőzést Andó-Szabó Sándor vezeti, segítői Viszokai László és L. Tóth Lajos