Sport

2013.04.24. 20:01

Kikapott a Falco, magabiztos volt a házigazda Szolnok

Szolnok - Kiadós idegenbeli vereséggel kezdte a rájátszást a SZOVA-Trend Optika KC Szombathely. A Zagoracot nélkülöző sárga-fekete gárda a címvédő Szolnoki Olajtól kapott ki 95-68-ra.

Varga Csaba

A vendégeknél sérülés miatt hiányzott a remek szlovén center, Zejko Zagorac. A hazaiaktól a légiós korlátozás miatt Ernests Kalve szorult a kispadra. Meglehetősen foghíjas lelátók előtt kezdődött a tavalyi évad bajnoki döntőseinek negyeddöntőbeli összecsapása.

Harazin Tamás a szombathelyiek legjobbja volt a mérkőzésen. Nagyot küzdött, ráadásul ponterősen játszott, 15 pontig jutott. Fotó: Szendi Péter

Sehovics dupláját a nagy kedvvel kezdő Rashad Bell hét ponttal toldotta meg. Bencze edző gyorsan időt kért, hiszen négy perc eltelt, és játékosai nem szereztek pontot. A folytatásban szép lassan éledtek a vasiak, Harazin dupláival és Kálmán tripláival 16-13-ra alakították az állást. Báderék azonban nem engedték ellenfelüket közelebb férkőzni, Horváth triplát dobott, Markovics pedig ziccerével 26-16-ra alakult az állás az első negyed végén. A második negyed folytatásában Simon Balázsék jó labdákkal tömték Szabó Miklóst, a center pedig nem hagyta ki a ziccereket. Az Olaj szárnyalt és negyed óra játék után már 20 pontos vezetést szerzett. A Falco azonban menekült a kiütéses vereség elől, Kálmán új rohamra vezérelte az övéit, és csapatuk összekapta magát, és a félidő végére 11 pontot faragtak a korábban 20 pontnyi hátrányukból. Ehhez persze az is kellett, hogy az Olaj meglehetősen kényelmesre vette a figurát, 48-39.

A fordulást követően két percig tudott tíz ponton belül maradni a vendégcsapat, aztán a Horváth-Sehovics-Szabó trió beindította az Olaj-hengert, újra 20 pont fölé tornázva az övéi előnyét. A záró negyedre nem maradt izgalom, csak a különbség volt kérdéses, az Olaj magabiztos rajt-cél győzelmet aratott. A felek párharcának második meccsét szombaton este játsszák Szombathelyen.

Szolnoki Olaj KK–SZOVA-Trend Optika KC Szombathely 95-68 (26-16, 22-23, 27-17, 20-12)

Szolnok, 1300 néző, NB I. A-csoportos kosárlabda-mérkőzés, rájátszás az 1–8. helyért, első találkozó, vezette: Kapitány, Farkas, Király.

Szolnoki: Florence 2, Németh 5/3, Sehovics 12, BELL 13/ 3, Báder 2. Csere: Simon B. 4, GAY 12/6, SZABÓ M. 17, Markovics 7/3, HORVÁTH Á. 14/6, Fodor M. 5, Trepák 2. Edző: Nenad Ascserics.

Szombathely: Kálmán 8/6, Simon L. 7, Will 8/3, HARAZIN 15, IVOSEV 10/3. Csere: Váradi B. 3/3, Bognár 4, Szanati 2, Stafford 4, Jarosevits –, Jancsikin 3/3, Perl 4. Edző: Bencze Tamás.

Az eredmény alakulása, 5. perc: 14-5. 15. perc: 42-22. 25. perc: 60-47. 35. perc: 87-62.

Nenad Ascserics: - Jól játszottunk, biztosan nyertünk, gratulálok a fiúknak. Azt azért hozzá kell tennem, hogy a vártnál könnyebb dolgunk volt, mert nem játszott az ellenfél legjobbja.

Bencze Tamás: - Gratulálok a Szolnoknak, megérdemelten nyert, még ekkora arányban is. Küzdöttünk becsülettel, de ez a különbség ma megvolt a két csapat között. Szombaton megpróbálunk egyenlíteni - ez hazai pályán nem lehetetlen küldetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!