Sport

2013.05.15. 17:38

ORV-s dobóérmek: Móricz Bálint 400-on Eb-szintet teljesített

Svitavy, Tiszaújváros - A csehországi ORV-n és az Atlétikai Világnapon is értek el értékes eredményeket a fiatal vasi atléták.

Horváth Erika

Ezúttal Csehország rendezte a visegrádi országok hagyományos utánpótlás atlétikai viadalát, az olimpiai reménységek versenyét (ORV). A magyar 15-17 éves atléták remekeltek, kilenc aranyat, hét-hét ezüstöt és bronzot gyűjtöttek. (Ez volt az első alkalom, hogy az utánpótlás szakreferensi munkával megbízott Lengyák György állította össze és vezette a válogatottat.) Négy Vas megyei versenyző indult. Két Dobó SE-s kalapácsvetőlány; Németh Eszter 53,83 méteres egyéni csúccsal nyert az 51,43-ot elérő Sipőcz Melitta előtt 3 kg-os szerrel. Klubtársuk, Halász Bence két számban is indult. A kalapácsvetést (5 kg-os a szer) 74,10 méterrel fölényesen nyerte, diszkoszvetésben (1,5 kg) 53,43-dal második lett. A 200 méteren rajthoz álló  Vörös Márk (Haladás) 23,54 másodperccel nyolcadik helyet szerzett.

Móricz Bálint

Az Atlétikai Világnapon rendezték meg a 13. tiszaújvárosi nemzetközi atlétikai versenyt, amelyen 400 méteren rajthoz állt Móricz Bálint (Haladás VSE) is. Nagy fölénnyel nyerte meg a juniorok versenyét, a 47,57 másodperc nemcsak egyéni, hanem új megyei junior csúcs is. Lengyák György tanítványa ezzel teljesítette a junior Eb nevezési szintjét (48,30), a junior európai ranglistán a negyedik helyen áll, az idei magyar férfi ranglistát pedig vezeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!