Sport

2013.06.10. 17:21

Remek 400-asok - Vidék- és Balaton-bajnokság vasiakkal

Zalaegerszeg, Veszprém - A szombati vidék- és a vasárnapi Balaton-Bajnokságon is remek eredményekkel hívták fel magukra a figyelmet a Vas megyei atléták.

Horváth Erika

Két országos szintű versenyen is rajthoz állhattak az atléták a hétvégén. A Zalaegerszegen megrendezett vidékbajnokságon a 15 fős férfi 400 méter hozott nagy Vas megyei sikert. A Haladás VSE két versenyzője, a 26 éves Kása Tibor és a 18 esztendős Móricz Bálint - mindketten Lengyák György tanítványai - vívott nagy csatát, melynek eredményeként mindketten megyei csúcsot állítottak fel - Kása a felnőtt, Móricz a junior korosztályban. Előbbi a 46,84 másodperccel átvette az első pozíciót a magyar ranglistán fiatal riválisától. Utóbbi - élete első 47 másodpercen belüli - 46,95-os eredményével a második. Bálint teljesítményének értékét leginkább az jelzi, hogy az U20-as európai ranglistán (hamarosan korosztályos Eb lesz) a harmadik helyre ugrott. És ennél jobb eredményt 18 éves korában csak a junior Európa-bajnoki címmel és felnőtt Eb-ezüstéremmel is rendelkező Deák-Nagy Marcell futott Magyarországon.

Nagyot futottak 400 méteren. Balról a még junior korú Móricz Bálint, jobbról Kása Tibor. Fotó: Lengyák György

Vasárnap, az 55. nemzetközi Balaton-bajnokságon, Veszprémben Kása - a csapat Eb-re készülve - ismét futott egy 400-at; kevésbé jó eredménnyel, de nyert. Az U23-as Eb-re készülő kalapácsvető, Hudi Ákos (Haladás VSE, edzője Annus Adrián) ismét egyéni csúcsot ért el, immár 74,54 méter a legjobbja. Aztán a Dobó SE fiataljairól érkeztek nagyon jó hírek. Bár csak hajnalban érkezett meg a csehországi U18-as válogatott viadalról Halász Bence és Gyurátz Réka,  ismét maradandót alkottak  ezúttal az U20-as korosztály kalapácsvető számában. A 6 kilós szerrel Bence 69,96, a 4 kilós kalapáccsal Réka 62,87 méterrel ért el nagy egyéni csúcsot. A serdülő korú Szentivánszky Péter először dobott 70 méternél nagyobbat a 4 kilós szerrel.

Vasi eredmények.

Vidékbajnokság, Zalaegerszeg. Férfi, 400 m:  1. Kása Tibor 46,84  új megyei felnőtt csúcs, 2. Móricz Bálint 46,95  új megyei junior csúcs. Hármasugrás:  8. Bartalos Dávid 13,92. Női, 100 m gát: 2. Juhász Lilla 15,39. (Mind Haladás VSE).

Balaton-bajnokság, Veszprém. Férfi, 400 m:  1. Kása Tibor (Haladás) 47,42. Súly, junior (6 kg): 3. Szabó Gyula (Dobó SE) 14,64. Diszkosz, junior (1,75 kg):  3. Szabó Gyula 51,06. Ifjúsági (1,5 kg): 1. Halász Bence (Dobó SE) 58,46. Kalapács, felnőtt (7,26 kg): 2. Hudi Ákos (Haladás) 74,75  egyéni csúcs. Junior (6 kg): 2. Halász Bence 69,96  e. cs., 3. Horváth Bálint (Dobó SE) 67,55, 4. Kovács Dániel (Dobó SE) 65,55, 5. Mester László (Haladás) 65,25. Serdülő (4 kg): 1. Szentivánszky Péter (Dobó SE) 70,13  e. cs., 2. Rába Dániel (Dobó SE) 65,62  e. cs. Női. Kalapács (4 kg): 3. Gyurátz Réka (Dobó SE) 62,87  e. cs., 4. Gergelics Cintia (Dobó SE) 60,68, 5. Banga Beatrix (Dobó SE) 59,37.

Az Eugene-ben rendezett amerikai egyetemi (NCAA) atlétikai bajnokságon Ozorai Jenny, a Dobó SE kalapácsvetője 66,29 méterrel a negyedik helyet szerezte meg a 24 fős mezőnyben két amerikai és egy fehérorosz versenyző mögött.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!