Sport

2013.08.05. 22:00

Elkezdte a Falco

Megkezdte a felkészülést a Falco KC Szombathely – egyelőre hiányos – NB I. A-csoportos kosárcsapata a 2013/2014-es szezonra.

Tóth Gábor

Hétfőn megkezdte a felkészülést a Falco KC Szombathely kosárcsapata a 2013/2014-es szezonra – hosszú idő után először a visszavonult klublegenda, Kálmán László nélkül. Bencze Tamás vezetőedző és Váradi Kornél edző az első foglalkozáson Simon Lászlónak, Will Tamásnak, Harazin Tamásnak, Szabó Miklósnak, Bakk Krisztiánnak, Simon Kristófnak, Bognár Kristófnak és Bazsó Brúnónak vezényelt tréninget. Igazoltan hiányzott a foglalkozásról Perl Zoltán és Váradi Benedek. Előbbi betegség, utóbbi műtét után lábadozik.



Talán augusztus végén, szeptember elején már csatlakozhatnak a társaikhoz. A jövő hét elején veszi fel a munkát Zeljko Zagorac és az új irányító, a szlovén Boban Tomics. Bár az amerikai kettesnek, Darien Brothersnek csak szeptember 1-jétől él a szerződése, úgy tűnik, hogy korábban, talán augusztus végén megérkezik Szombathelyre.

– A vezetőség a nyolc közé jutást jelölte ki alapcélként, ami teljesíthető feladat – vágott a közepébe Bencze Tamás, a Falco KC mestere. – Aztán, hogy ezen belül melyik pozícióba várhatjuk magunkat, azt még lehetetlen megállapítani, hiszen a legtöbb csapat még nincsen kész. Nálunk annyiban más a helyzet, hogy az eredményesség mellett a fiatalok beépítésére is ügyelnünk kell. Igyekszem majd a saját nevelésű kosarasainknak minél több lehetőséget adni – jó lenne például, ha jövőre már kettes posztra nem kellene légiós.

 


Ha már a légiósoknál tartunk: reményeim szerint mindannyian beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Zagorac már bizonyította, hogy jó játékos, Tomics és Brothers pedig bizonyítottan jó játékos. Igaz, utóbbi kettőről majd csak akkor derül ki, hogy illik-e a csapatunkba, ha elkezdjük a közös munkát. Annak nagyon örülök, hogy elég korán készen lett a keretünk, így időben elkezdhettük a munkát.

Szabó Miklós nagy erősítésnek tűnik, húzóemberként számítok rá, a régiek közül pedig Willtől, Simontól és Harazintól is rutinos, megbízható teljesítményt várok. Az elkövetkező két hétben főleg a fizikai felkészítésen lesz a hangsúly, lesz labdás foglalkozás is, a taktikával pedig alapszinten ismerkedünk. A csarnok, a konditerem, a Csónakázótó és az uszoda körül mozgunk majd. Heti 10–12 edzés vár a srácokra. Megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni a szezonra – zárta szavait Bence Tamás.

 

 

A Falco KC Szombathely felkészülési programja. Szeptember 10., kedd, 18.00: Komarno (szlovák) Falco. Szeptember 13., péntek, 18.00: Falco Komarno. Szeptember 19 22.: Göcsej Kupa, Zalaegerszeg. Szeptember 27 29.: Horváth Zoltán Emléktorna, Szombathely. Bajnoki rajt: október 5., szombat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!