Sport

2013.08.15. 17:06

Asztalitenisz: anyagilag ellehetetlenült a SZAK

Szombathely - Fennállása húsz éve során sok nehéz szezont élt túl a SZAK. A mostani helyzet a mélypont az NB I-es gárdát anyagi okok miatt nem tudták benevezni.

Horváth Erika

Az 1994-ben alakult Szombathelyi Asztalitenisz Klubnak sikerült életet lehelni Vas megye akkortájt halódó asztaliteniszsportjába. 1996-tól tíz éven át folyamatosan a legmagasabb osztály (NB I., később Extraliga) tagja volt a SZAK, amely a legjobb eredményét a 2004/2005-ös szezonban jegyezte, amikor is bajnoki bronzérmet szerzett. A Szarka Tibor vezetésével szerveződött klub a kezdetektől nagy súlyt fektet az utánpótlás-nevelésre, hosszú éveken keresztül három-négy jó ideig még női csapatot is indított az NB-s pontvadászatokban. Az első számú férficsapat 2007-ben esett ki először a legmagasabb osztályból, de a következő szezonban a második vonalban, az NB I-ben két csapattal is indulhatott. A folytatásban még három extraligás szezonja volt a SZAK-nak. A legutóbbi, 2012/2013-as idényt az NB I-ben töltötte, és a hetedik helyével a teljesítménye alapján sikerült megőriznie tagságát. Ám az anyagiak közbeszóltak.

- Az 1980-as évek végén határoztam el, hogy megpróbálom fellendíteni Szombathely asztaliteniszsportját. A város és a megye sportvezetése díjazta az elképzelést, de végig hangsúlyozták, hogy annak örülnének leginkább, ha szombathelyi fiatalok játszanának a csapatainkban idézte fel az előzményeket Szarka Tibor. Egyre nőtt a saját nevelésű játékosaink száma, az országos utánpótlásrangsorban hosszú évekig az első három közé tartozott a SZAK. És az első csapatunkban is mindig volt helyi játékos, sőt, több szezonban az egész extraligás gárdánk szombathelyi pingpongosokból állt. Pedig a legnagyobb erőfeszítéseink ellenére sem sikerült egy olyan helyet találni, ahol ki lehetne alakítani egy, a nap bármely szakában használható állandó termet. És csak egy bizonyos szintig tudtuk eljuttatni a versenyzőinket, mert edzőpartnerekre sem volt pénzünk. Az anyagi problémák miatt már másfél évtizede elkezdett inogni a felépített rendszerünk. Az iparűzési adó cimkézési lehetőségének megszüntetésével kezdődtek a nagy gondok, amelyek a gazdasági válsággal csak fokozódtak. Érzékeltetésül: míg a 2000-es évek elején 5-7 millió forintot kaptunk a várostól, 2012-ben már csak 3-at, a 2013-as évre pedig 1,1 milliót szavazott meg a sportbizottság. Időközben az egy évtized alatt keserves munkával kinevelt játékosaink olyan helyekre mentek el játszani, ahol meg tudják őket fizetni. Idénre pedig már a versenyeztetésre sincs elég pénz. Nem maradt más választásunk, meg kellett hozni a tragikus döntést: nem indulunk el az NB I-es bajnokságban. De nagyon reméljük, hogy a visszalépés nem egyenlő a leépüléssel.

A SZAK a 2013/2014-es szezonban csupán egyetlen utánpótláscsapattal versenyez, amelyet az NB III-ban indít.

- A húsz éves munkát nem hagyjuk teljesen veszni, folytatjuk. Elkezdünk újra építkezni, most csak az utánpótlásnevelésre koncentrálunk. Sajnáljuk, hogy megszakadt a folyamat, sok év kell a több osztállyal feljebb lépéshez. Eddig is nehéz volt előteremteni a működéshez szükséges pénzt, de ki ad az NB III-ra? És meg tudjuk-e majd tartani a mostani fiataljainkat? Nagy szerencsénk, hogy 12 éve a Szombathelyi Sportiskolának is tagjai vagyunk, s ez biztosítja az 1999 óta nálunk dolgozó, számos utánpótlás-válogatottat, magyar bajnokokat is kinevelő edzőnk, Vaida Florin megélhetését, a terembért és a fiatalok egyéni versenyeztetését. Az eddigi munkánknak köszönhető, hogy a Magyar Asztalitenisz Szövetség hosszú távú fejlesztési koncepciójában a SZAK regionális utánpótlás-nevelő központként szerepel. Talán így talpon tud maradni a klub.

Bár a SZAK-nak már nincsenek felnőtt játékosai, a versenyrendezésről nem mond le. 1995 óta egy év megszakítással rendez minden esztendőben felnőtt férfi és ifjúsági fiú ranglistaversenyt, idén 18. alkalommal lesz házigazda. A magyar szövetség új vezetésének köszönhetően pedig november 6. és 10. között az Arena Savariában a Pannonsport Kft-vel együtt megrendezhetik a 2013. évi Hungarian Open serdülő és ifjúsági prémium pro-tour versenyt, egyben ifjúsági olimpiai selejtezőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!