Sport

2013.09.15. 20:40

Rajt a birkózó vb-n - A szabadfogásúak lépnek először szőnyegre

Hétfőn – a szabadfogásúak küzdelmeivel – megkezdődik a Papp László Sportarénában a 2013. évi birkózó világbajnokság.

Horváth Erika

Magyarország 2005 után lehet újra házigazdája felnőtt birkózó világbajnokságnak. Akkor négy ezüstöt és három bronzérmet szereztek a hazai versenyzők. A hét éremmel ezúttal is elégedettek lennének a szakemberek, de dr. Hegedüs Csabával, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével az élen abban bíznak, hogy ezúttal magyar világbajnokot is köszönthetnek – erre leginkább a kötöttfogásúak 66 kilós londoni olimpiai ezüstérmesét, Lőrincz Tamást tartják a legesélyesebbnek.

A vb-t a szabadfogásúak kezdik, szerdától a nők folytatják, s péntektől a kötöttfogásúak zárják.

A magyar szabadfogású válogatott (itt még Wöller Gergő nélkül). Az álló sorban jobbról a három Haladás-birkózó: Hatos Gábor, ifj. Veréb István, Ligeti Dániel. A padon balról a második Gulyás István (Fotó: Magyar Birkózó Szövetség)

Ha szabadfogás, akkor Haladás VSE, Veréb István vezetőedző műhelye. A hét súlycsoportból hármat szombathelyi versenyző bérel jó ideje a magyar csapatban – Hatos Gábor a 74, ifj. Veréb István a 84, Ligeti Dániel pedig a 120 kg-ot. És ha hozzátesszük, hogy a Hatoshoz hasonlóan rutinos, 66 kg-os Wöller Gergő – aki egyébként Finnországban edzősködik – is innen indult, akkor már tényleges a vasi fölény. A szabadfogású csapatban a többiek – Kardos Róbert (55 kg), Molnár József (66), Szmik Attila (96) – kevésbé tapasztaltak, ezért Gulyás Istvána világversenyeken már bizonyított Hatostól, Ligetitől és Wöllertől számít elsősorban jó szereplésre, s reméli, hogy végre ifj. Veréb is „nagyot alakít”.

– Egy éremben egyértelműen bízom, kettővel pedig nagyon elégedett lennék – jelentette ki a szakember. – A felkészülésünk jól sikerült, az e heti kontrollmeccseken is nagyon jól birkóztak a fiúk.

A fogásnem húzóembere egyértelműen Hatos Gabi, aki három Európa-bajnoki, egy világbajnoki és egy olimpiai bronzérem után az idei Eb-n – pályafutása során először – döntőt birkózhatott, ami állítása szerint óriási lökést adott számára, így ő és Gulyás István is azt reméli, a 74 kg budapesti fináléjában is ott lesz.

– Döntőben akarok birkózni, s akár a legfényesebb érmet is megszerezhetem – nyilatkozott magabiztosan a 30 esztendős szombathelyi birkózó, aki a felkészülés során bajlódott a könyökével, ám mint mondta, ez nem zavarja, s nem lesz akadálya a szereplésének. Hatos Gábor a szabadfogásúak utolsó versenynapján, szerdán birkózik. A 2011-ben egy Eb-bronzéremmel beköszönő, a tavalyi Eb-n pedig második Ligeti szintén jó formában várja keddi versenynapját, ő azonban kevesebb éles meccset birkózott az elmúlt időszakban, mert kisebb sérülések is hátráltatták. Az olimpián nem jött ki neki a lépés és az idei Eb-n – gyomorpanaszokkal, legyengülten – elért ötödik helye után is csalódott volt.

– Talán még sohasem dolgoztam ennyit, úgy érzem, jó erőben vagyok, de sajnos az utóbbi időben egyszer a vállam reccsent meg, egyszer a bordám, így nem tudtam annyit birkózni, amennyit szerettem volna. Azért szeretnék jól szerepelni itthon és van is rá esélyem” – mondta.

A 2008-ban a válogatottba került, most 26 esztendős ifj. Veréb Istvánnak ez a harmadik vb-je. Az idei Eb-n térsérülés hátráltatta, de már rendbejött. A vb-n ma az 55, 66, 96 kg versenyeit rendezik, Veréb és Ligeti kedden következik. A selejtezőket minden nap 13 órakor kezdik, 18 óráig lezajlanak a vigaszági mérkőzések is, a döntők kezdési időpontja 19 óra.

A szabadfogású csapat vasárnap tette át a székhelyét a tatai edzőtáborból Budapestre, a vb helyszínére.

A budapesti világbajnokságon debütálnak az új, a támadó szellemű birkózást segítő szabályok. A mérkőzések 2x3 percesek és a pontok összeadódnak. Büntetik a passzivitást, a levitelért egy helyett két pont jár. Vasárnap Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elnöke sajtótájékoztatón beszélt az új szabályokról, s kiemelte, hogy ezáltal látványosabbá tették a birkózást. A nyári versenyeken a korábbiakhoz képest 71 százalékkal nőtt a technikai pontok száma.

Az M2 minden este 20.45 és 21.45 óra között jelentkezik a Papp László Sportarénából, az M1 pedig késő este napi összefoglalókat ad.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!