Sport

2013.11.06. 15:10

Edzőt váltott a HVSE NB I-es futsalgárdája

Szombathely - Edzőt váltott a Swieteleksy-Haladás VSE NB I-es futsalcsapata. Horváth Levente helyét a régi tréner, Pálmay Tamás foglalta el a kispadon.

Tóth Gábor

Horváth Levente irányításával tavaly remekelt a Haladás: a bajnokságban biztosan jutott a felsőházba, a kupában pedig ezüstérmet szerzett. Idén viszont elmaradtak az eredmények, így nem hatott meglepetésként az edzőváltás.

Horváth Levente távozott. Fotó: Unger Tamás

– A tavalyi évről csak jókat mondhatok, öröm volt együtt dolgozni a srácokkal – fogalmazott a távozó edző, Horváth Levente. – Az idén viszont nem jöttek össze a dolgok. A nyáron kicserélődött a keret, sok új játékos érkezett. Magam is úgy gondoltam, hogy jól erősítettünk, és én is úgy véltem, hogy merészebb célokért küzdhetünk. Sajnos rossz volt a sorsolásunk, az első meccsen mindjárt a bajnok Győrt fogadtuk. Parádés játékkal az utolsó pillanatig vezettünk, végül kikaptunk. Akkor valami eltörött. Megindult a lejtőn a csapat, és nem tudtam kirángatni a hullámvölgyből a társaságot. Már a kupakiesés után felajánlottam a lemondásomat, amit nem fogadott el a vezetőség. Abban maradtunk, hogy az őszt végigviszem, aztán majd a téli szünetben döntünk a hogyan továbbról. Végül mégiscsak szükség volt a korábbi váltásra. Új impulzusra volt szükség, én már nem tudtam felrázni a csapatot. Közös megegyezéssel váltunk el, nincs bennem tüske. A srácoknak szurkolok, a hazai meccsekre igyekszem kijárni. De a futsallal nincsenek további terveim edzőként, a nagypályás focira és az utánpótlásképzésre fókuszálok. Megjegyzem, tavaly hasonlóan öt vereséggel, két győzelemmel kezdtünk – csak akkor nem volt ilyen erős a keret, ezért több volt a türelem irántam. November és március között, amikor szünetelt a nagypálya, frissebb, gyorsabb volt a társaság. Ez idén is így lesz. Vagyis ekkor kell kiharcolni a felsőházba jutást – ami biztos vagyok benne, hogy ezúttal is sikerülni fog.

Pálmay Tamást nem kell bemutatni a sportág kedvelőinek. Az ő irányításával jutott fel az élvonalba, és vetette meg a lábát a legjobbak között a Haladás. Mint azt a régi-új tréner elmondta, egyelőre ideiglenes a szerepvállalása, a vezetőség ugyanis igyekszik egy minőségi futsaledzőt Szombathelyre csábítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!