Sport

2013.11.28. 15:55

Mezei ob-érmek

Pestszentlőrinc - A Vas megyei versenyzők négy egyéni és két csapatérmet szereztek a 105. országos mezeifutó bajnokságon.

Horváth Erika

A pestszentlőrinci Bókay-kertben változatos terepen rendezték meg a 105. mezei ob-t, amelyen nagy, 40 80-as mezőnyök rajtoltak. Vas megyét a SZoESE nagy létszámú csapattal képviselte, s ott volt a felnőttek mezőnyében Koszár Zsolt, a Synergy Fitness Szentgotthárd élversenyzője, illetve a zalai színekben futó Kálovics Anikó is.

A férfi futamban Koszár Zsolt rögtön az élre állt és sokáig biztosan tartotta vezető pozícióját. De a rendkívül erős tempó megbosszulta magát. A táv befejező harmadában a miskolci Kovács Ádám (a hegyifutó vb 9. helyezettje) és a veszprémi olimpikon Kovács Tamás felzárkózott mellé, sőt meg is előzte, így Zsolt bronzérmesként zárt. Győzni szerettem volna, ezért a taktikám az volt, hogy már az elejétől, kemény tempót diktálok, meg kellett próbálni. Nem vagyok csalódott, a bronznak is örülök mondta a versenyt követően a szentgotthárdi futó.

A nőknél két olimpikon is indult, az öthónapos kisfiával érkező és szoptatás után rajthoz álló Kálovics Anikó, valamint az ÚTE-s Erdélyi Zsófia. Látványos küzdelemben közöttük dőlt el a bajnoki cím sorsa, ezúttal Erdélyi javára.

A többi érem a SZoESE versenyzői, Kívés István tanítványai nevéhez fűződik. Molnár Zita serdülőként már több bajnoki címet is szerzett. Most, első éves ifiként is esélyesként indult. A rajtnál kicsit beszorult a tömegbe, de hamar felzárkózott az élbolyhoz, s ellenállhatatlan hajrával vívta ki a győzelmet a zalaegerszegi Bicsék Flórával szemben. Győzelme értékét növeli, hogy a velük együtt futó juniorok közül is csak a győri Kószás Kriszta tudta megelőzni. Zita Borsfai Dzseniferrel, Csébits Eszterrel és a tartalék Goncsarenko Milénával csapatban is szerzett egy bronzérmet. A serdülő 15 éves lányoknál Purgai Barbara pályafutása első egyéni ob-érmét vehette át. Bátran élre állt, majd a holtponton túllépve megküzdött a bronzéremért. A junior fiúknál egyéni hetedik helyével Nemes Gergő volt a legjobb, Kívés Bendegúzzal, Molnár Bálinttal és a tartalék Horváth Gergővel kiegészülve a SZoESE-csapat bronzérmes lett.

Érmeseink. Állnak (balról): Koszár Zsolt, Kálovics Anikó, Csébits Eszter, Molnár Zita, Horváth Gergő, Kívés Bendegúz, Nemes Gergő, Molnár Bálint. Guggolnak: Goncsarenko Miléna, Purgai Barbara, Borsfai Dzsenifer (Fotó: Kívés István)

A vasi eredmények. Férfi, felnőtt egyéni (9 km): 3. Koszár Zsolt (Synergy Fitness Szentgotthárd) SE 26:39 perc, 8. Horváth György (SZoESE) 27:12. Csapat: 5. SZoESE (Horváth György, Czindrity Attila, Nagy Patrik). Junior, egyéni (6 km): 7. Nemes Gergő (SZoESE) 18:17, 10. Kívés Bence (SZoESE) 18:57. Csapat: 3. SZoESE (Nemes Gergő, Kívés Bendegúz, Molnár Bálint, Horváth Gergő). Ifjúsági, egyéni (6 km): 4. Petrovics Alex (SZoESE) 18:26, 6. Kovács Attila (SZoESE) 18:47. Csapat: 4-5. SZoESE (Petrovics Alex, Kovács Attila, Koch Domonkos). Női, felnőtt, egyéni (6 km): 2. Kálovics Anikó Zalaszám-ZAC) 19:58. Csapat: 5. SZoESE (Varga Dorottya, Varga Alexandra, Farkas Dóra, Kívés Borbála). Junior, egyéni (4,5 km): 7. Purgai Evelin SZoESE) 17:41. Ifjúsági, egyéni (4,5 km): 1 Molnár Zita SZoESE) 15:54. Csapat: 3. SZoESE (Molnár Zita, Csébits Eszter, Borsfai Dzsenifer, Goncsarenko Miléna). Serdülő, 15 évesek, egyéni (3 km): 3. Purgai Barbara (SZoESE) 10:56.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!