Sport

2014.01.19. 19:35

Váratlan Falco-siker

Az NB I. A-csoportos kosárbajnokság 17. fordulójában felborította a papírformát, a bajnoki címvédő Alba Fehérvár vendégeként nyert nagy csatában a Falco-Trend Optika KC Szombathely.

Káldor András

Az NB I. Supola elsőre egy duplát, majd egy hármast helyezett el a sárga-feketék gyűrűjében. Nem aprózták a hazaiak, és először az 5. percben vezettek tíz ponttal. Ráadásul a vendégek szakvezetője kénytelen volt az első tíz perc vége előtt lecserélni Szabó Miklóst, ugyanis a center idejekorán összeszedte harmadik személyi hibáját. A második negyedben sem változott jelentősen a helyzet, tartotta megszerzett előnyét, és ezt még kissé meg is fejelte a Fehérvár. Míg ellenfele igyekezett ugyan, de távoli dobásai kimaradtak, ezeket mindössze 20 százalékkal értékesítették a vasiak az első húsz percben. Amúgy ahogy a félidő vége felé haladt az idő, az Alba is egyre többet hibázott. Így aztán nem lehetett azon csodálkozni, hogy a nagyszünet előtt Zagorac triplájával feltornázta magát három pontra a Falco (33-30). A folytatásban Moore dobott kétszer eredményesen kintről, de ez a hat pont sem volt elegendő ahhoz, hogy kellő előnyhöz jussanak a hazaiak. Kapaszkodtak a szombathelyiek, szinte minden kosárra volt válaszuk, így az utolsó negyed előtt nem lehetett azt mondani, hogy eldőlt a meccs (52-50).

Azonban a vendégek komoly fault-problémákkal küzdöttek, mivel tíz perccel a vége előtt Zagorac, Szabó, és Timberlake is egyaránt négy személyi hibával rendelkezett. Timberlake a negyed elején kiegyenlített. Bár visszavette a vezetést az Alba, de ezzel korántsem lőtte el puskaporát a Szombathely, mert Robinson kosarai életben tartották a győzelmi reményeket. Olyannyira, hogy Timberlake megszerezte a vezetést a 36. percben – majd ő rögtön be is fejezte a meccset. Hihetetlen izgalmak közepette fordultak a csapatok a hajrába, Somogyi Gergely duplája után ugyan megint egál volt, de jött Robinson és Perl Zoltán, akik ismét triplákkal előnyhöz és a végső győzelemhez juttatták csapatukat.A Falco remekül küzdött, rászolgált a győzelemre.

Carlos Frade: – A Falco eredményesen játszott, főleg a második félidőben, hiszen akkor 51 pontot dobott. A védekezésünk, főleg a második félidőben, szörnyű volt.

Mandics Andjelko: – Büszke vagyok a játékosokra! Nagyot játszottunk, a küzdeni tudásunknak köszönhetjük a győzelmet. Nem adtuk fel akkor sem, amikor az Alba több mint tíz ponttal vezetett. Ellenfelünk talán kissé lazábban játszott biztos előnye tudatában, és ez nekünk kedvezett. A zónavédekezésünk jól működött, nem kaptunk sok támadólepattanót, és a 16 eladott labda ellenére is nyerni tudtunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!