Sport

2014.03.19. 17:43

Kamion Eb - Kiss Norbert célja az Európa-bajnoki cím

A bajnoki cím megszerzéséért száll harcba Kiss Norbert, a kamion Európa-bajnokság magyar csapatának, az OXXO Energy Truck Race Teamnek a pilótája.

Szerinte a stabil pontszerzés a legfőbb feltétele a végső sikernek. Az egyéni pontversenyben tavaly negyedik helyezett 29 éves szombathelyi versenyző úgy véli - amint csapata szerdai közleményéből kiderül -, hogy a téli szünetben a megbízhatóság és a sebesség szempontjából is sikerült előrelépniük. "Minden olyan alkatrésznek, amellyel problémánk volt tavaly, utánajártunk, megkerestük a legjobbakat és kicseréltük. Azt gondolom, ezekkel már nem lesznek, nem lehetnek gondok" - jelentette ki Kiss.

Hozzátette, legfontosabb feladatuk az, hogy az időmérő edzéseken az első helyen végezzenek. "Innentől kezdve a megbízhatóságon van a hangsúly, a jó rajthelyet ki kell használni, el kell jutni a célig. Az elejéről startolva ráadásul kisebb az esélye annak, hogy belekeveredjünk az ütközésekbe, amelyek a mezőny hátsó részében jellemzőbbek" - mondta a pilóta.

Kiss tavaly 17-szer állt a dobogón, két hétvégén - Belgiumban és Ausztriában - mind a négy futamon felállhatott a pódiumra. Csapattársa, a 17 éves Major Benedek újoncként futamokat nyert, és tizedik lett az egyéni pontversenyben. A magyar csapat a konstruktőrök között negyedikként zárt.

"Stabilan kell hozni a pontokat. 40-46 pontot lehet reálisan begyűjteni egy hétvégén, ezzel a szezon végén 400 pont felett lehetünk, ami az elmúlt évek tapasztalatai alapján már elég lehet a bajnoki címhez" - mondta Kiss. Az Eb a kategória legmagasabban jegyzett sorozata, amelyet csak azért nem hívnak világbajnokságnak, mert a programban nem szerepel tengerentúli helyszín.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!