Sport

2014.04.10. 12:30

Bende Bence GP-aranya

Az év első Olimpici Grand Prix-versenyén egy arany- és egy bronzérmet szereztek a Szombathelyi Vívóakadémia párbajtőrözői.

Horváth Erika

A Vasas volt a házigazdája az év első – de a vívóidény harmadik – Olimpici GP-versenyének. A Szombathelyi Vívóakadémia nyolc versenyzője közül Bende Bencének és Vígh Domonkosnak sikerült dobogóra is állnia.

A gyermek korosztályban a szombathelyiek négy fiú- és két lányvívója közül Vígh Domonkos tudta beverekedni magát a nyolcas döntőbe. A selejtező körökben 4 győzelem, egy vereség, illetve öt győzelem volt a mérlege. A 16 közé jutásért a szlovak Adamkát 10-5-re, a nyolcas döntőért a békéscsabai Nagy Ádámot 10-9-re győzte le, a negyeddöntőben Sárvárin (Vasas) 10-8-as sikerrel lépett tovább. Az elődöntő lett a végállomás, amikor is Nagy Marcellal (Vasas) szemben 10-7-re alulmaradt Domonkos. De a 105 fős(!) mezőnyben a bronzérem is csodásan csillog.

A serdülő fiúk 72 fős mezőnyében Bende Bence öt győzelemmel zárta a kört, majd egy 15-3-as sikerrel jutott a 32 közé, ahonnan vigaszágas rendszerben folyt tovább a küzdelem. Bence legyőzte a pécsi Hergertet 15-5-re, majd nagy taktikai csatában a vasasos Bányait is (14-8). A nyolcas döntőbe – egyenes ágon – a BVSC-s Mestyanek 15-9-es legyőzésével jutott. A szombathelyi párbajtőrözőt a folytatásban sem tudták megállítani: a negyeddöntőben az utolsó pillanatban kerekedett felül 14-13-ra a vasasos Kochon. Az elődöntőben a Andrásfit (BVSC) 14-9-re múlta felül, míg a fináléban óriási csata után Nagy Dávid (Vasas) ellen is nyert 15-13-ra. Bende Bence az idényben másodszor szerzett aranyérmet.

A lányoknál 63 induló között ott volt a sérüléséből visszatért Szabó Viktória is, aki jól kezdett, s bár újra fájlalta a térdét, egyenes ágon bejutott a nyolc közé Török (Székesfehérvár) 15-9-es, Borsody (BSC) 15-9-es, és Kiss (Miskolc) 15-13-as legyőzésével. A négy közé már került be, a debreceni Vértesitő 15-12-re kikapott, így a hetedik helyen zárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!