Sport

2014.06.04. 14:55

Gál Enikő egyetlen magyarként három érmet hozott Svájcból

Egy nemzetközi és egy hazai versenyen is szépen teljesítettek a vasi (szombathelyi, kőszegi) karatékák.

Tóth Gábor

Rendhagyó módon ezúttal május végén rendezték meg a svájci Frenkendorfban a Basler nyílt nemzetközi karateversenyt, amely az elmúlt évek őszi versenyszezonjának volt az egyik fontos állomása. Megyénket egyben a magyar színeket Leo Karate-do SE sportolója, Gál Enikő képviselte. A 18 évnél idősebb korosztályban kata (formagyakorlat) versenyszámban az elődöntőig szépen menetelt, a döntőbe jutásért vereséget szenvedett, így csak a bronzért küzdhetett, amit magabiztosan meg is nyert. Kumite (küzdelem) versenyszámban a -61 kg-os súlycsoportban első meccsén a későbbi bajnoktól vereséget szenvedett, így itt is a harmadik helyért harcolhatott be is gyűjtötte a bronzérmet. Enikő indult az eggyel magasabb súlycsoportban, a -68 kg-ban is, ahol remek teljesítményt nyújtva a döntőig menetelt, végül ezüstéremmel zárt.

Gál Enikő egyetlen magyarként három érmet hozott Svájcból (Fotó: Leo Karate-do SE)

A Zalaegerszegen megrendezett II. Haru Kupa elnevezésű karate versenyen a vasi színeket a szombathelyi Leo Karate-do SE és a kőszegi Budoka Shotokan Karate Do képviselte. A Leo 9 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett, míg a Budoka 1 arany-, 1 ezüst és 6 bronzéremmel zárta a viadalt.

Eredmények, fiú kata, 6 7 év: 1. Tujfel Ádám (Budoka). 8 9 év: 3. Kuntner Rudolf (Budoka). 10 11 év: 1. Gerebics Márton (Leo), 2. Takács Róbert (Leo). 12 13 év: 1. Elek Soma (Leo), 2. Baumann Domonkos (Leo) 3. Győző Bálint, Bruckner Olivér (mindkettő Budoka). 12 13 év, haladó: 3. Bősze Máté (Leo). 36 év fölött: 3. Tamás Attila (Budoka). Lány kata, 6 7 év: 1. Takács Klaudia (Leo), 3. Tamás Boglárka (Budoka). 12 13 év: 1. Tóth Virág, 2. Kajdacsy Viktória, 3. Németh Dóra (mindhárom Leo). 18 20 év: 1. Gál Enikő. 21 35 év: 1. Németh Zsuzsanna (Leo), 3. Holczmüller Dóra (Budoka). Kumite, 10 11 év: 1. Gerebics Márton, 2. Baumann Barnabás (mindkettő Leo). 12 13 év: 1. Baumann Domonkos (Leo), 2. Győző Bálint (Budoka). 12 13 év, haladó: 2. Bősze Máté (Leo). 14 15 év: 3. Szép Patrik (Leo). 21 35 év: 1. Németh Zsuzsanna (Leo).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!