Sport

2014.06.02. 18:55

Magyar siker a Mitropa Kupán

Rózsahegy - A magyar férficsapat első, a női duó negyedik lett az idei, Szlovákiában megrendezett Mitropa Kupa sakkversenyen. A Haladás VSE-ből Ruck Róbert és Varga Melinda is a válogatottat erősítette.

Horváth Erika

Az első Mitropa Kupát 1976-ban rendezték. Néhány év kimaradt, így a tíz közép-európai nemzeti csapat számára a férfiaknál 33-adszor, a nőknél 11-edszer írták ki a körmérkőzéses tornát. A férfiak négy táblán játszottak. Magyarországot az éltáblán Ruck Róbert (2572) nagymester képviselte, csapattársai a szintén olimpiai ezüstérmes Ács Péter és Pintér József, valamint Héra Imre jr. és Szabó Krisztián voltak. A magyar női duót Dudás Eszter és a HVSE-s, 17 esztendős Varga Melinda (2163) alkotta.

Varga Melinda kilenc partijából hetet megnyert (Fotó: Horváth Csaba)

Férficsapatunk sorrendben Svájccal és Olaszországgal 2-2-es döntetlent játszott, a lengyeleket 2,5-1,5-re legyőzte, majd ismét egy döntetlen következett Ausztriával. A franciák és a szlovák A csapat ellen 3,5-0,5-es győzelmet jegyeztek a mieink, a szlovák B gárdát pedig 4-0-ra verték. Végül fejet hajtott a cseh (2,5-1,5), valamint a német (2,5-1,5) együttes is. A hat győzelem és három döntetlen első helyezést jelentett (15 pont) Németország (14) és Szlovákia A (12) előtt. A hatodik Mitropa Kupáján játszó Ruck Róbert szerezte a magyar pontok harmadát (5) három győzelmet, négy remit és két vereséget könyvelhetett el.


Ruck Róbert nagymester a győztes férficsapat éltáblása volt

Ruck nagymester kapitányként is közreműködött, ő vezette a magyar női csapatot, amely két győzelemmel (Szlovákia A és B gárdája ellen), hat döntetlennel (Szlovénia, Olaszország, Lengyelország, Ausztria, Csehország B, Csehország A) és egy vereséggel (Németország), 9 ponttal negyedik helyen zárt Olaszország (14), Németország (14) és Ausztria (11) mögött.

- A csapat nagyon közel volt a dobogóhoz, Melinda pedig fantasztikusan játszott. A kilenc meccséből hetet megnyert, egyszer remizett, csak az utolsó fordulóban kapott ki német ellenfelétől - számolt be a kapitány. A második táblán a torna második legeredményesebb játékosa lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!